Tanügyi Értesítő, 1914 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1914-04-01 / 4. szám
4. szám. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 5 oldal. A tanítóság és a „Néptanítók Lapja“. Midőn b. e. Eötvös József báró a kiegyezés után a népoktatásügy rendezéséhez fogott, első sorban azt akarta elérni, hogy a hazai tanítóságot egyesítse a jóban, a törekvésekben, a testvériségben, önművelésének szervéül a Néptanítók Lapját alapította meg, mely közös kincse legyen a tanítóságnak úgy a szellemi, mint az anyagi élet terén. Terve ideális lélek szülötte volt és testet is öltött az idők folyamán s hol igy, hol úgy, de mindig a tanítóságé volt, mert annak is kereszteltetek. A szerkesztés szellemétől eltekintve, a múltban kapocs volt e lap a tanítóság között, melynek hasábjai nyitva állottak a szellem megfelelő termékei előtt. Tagadhatatlan, hogy céljait legalább megközelíteni törekedett s a tanítóság a magáénak vallhatta. Hogy iránya a mindenkori kultuszminisztérium felfogását tükrözte vissza első sorban: nem csodálható, hiszen a maguk ideáit védeni, hitvallását követtetni volt céljuk még a vallásalapitóknak is, kik Isten országának határait kívánták kiterjeszteni s gyakran a szeretet égisze alatt véres háborúkban irtották a más meggyőződésen levőket. A cél különben nem a politikai hitvallás terjesztése, mely bélyegét úgy is rásüti igen gyakran, hanem az, hogy a tanítót mint nevelőt tökéletesítse, érdeklődését ébren tartsa a modern pedagógia vívmányai iránt. Ki tagadhatná, hogy ez a cél az igazi. A (tulságba nem vitt) szabad szellem sugallja toliam alá a mondandókat, midőn jogunkhoz híven bírálatot kívánok gyakorolni azon kérdés fölött, mi volt a Néptanítók Lapja a múltban s mi ma? Hatalmi szemek szigorú tekintete el nem riaszt, ha az igazság szemüvegét feltéve, védeni kívánom a tanítóság s az iskola érdekeit e téren, melyek hova-tovább elmerülnek az elméletek, magas szárnyalásu cikkek özönében s a magasabb, de a népiskolát nem ismerő tudományos világ tulságba vitt gyámkodni akarásában. Én a népiskolát az életre nevelő iskolának tartom, melynek munkáját szabályozhatják törvények, rendeletek, utasítások, de csakis azon határig, melyen túl a gyakorlatiasság veszélyeztetve nincsen. Nem kiáltok demagóg jelszavakat a hatalmasok felé, de kívánhatom, sőt követelhetem, hogy eddig és ne tovább, ha a népiskola önállóságát, intenzív munkáját, a tanító tekintélyét nem illetékes fórumok illetéktelen, ötletszerű beavatkozásaitól megszabadítani akarjuk; ha a népoktatásügy zavaros hullámaiból a tanítói tisztes munka hajóját kiemelni, tulmo- dern jelszavak, odavetett hangzatok sallangjaitól megtisztítani akarjuk. Ma — kérem — dühöng a pedagógiai tul- modernség. Újabb és újabb üszköt, pedagógiai forgácsot, népiskolai munkakört dob egy-egy laikus pedagógus a természetességet követni hivatott, egyszerű de becsületes lelkű tanítóság közé. Irányítják a figyelmet jobbra, irányítják balra s a sok bába közt elvész lassan az intenzív, a valódi tanítás, nevelés. Ezen közismert tultengéstől feltétlen óvakodni kell a népiskola jól felfogott érdekében már azért is, mert a sok ötletszerűség, sok újítás úgysem képes a jóizlésü tanítóság nagyobb részét védőszárnyai alá gyűjteni. Nem képes pedig azért, mert hiányzik minden rendszer, minden megfontolt beosztás. Ad szemelvényeket ma a hazai tanügyi lapokból, de csak egy párat ölel fel s igy hatása nem egyetemes. Ad a külföldiekből, de — tessék alaposan áttanulmányozni, — ez csak olyan ide-oda kapdosás, gyakran a célon túllövő. Nem nyújtja az annyira kiváló fontosságú „könyvismertetéseket", melyek a tanítóság intelligentiájának, magán képzésének hathatós támogatói. De a legfőbb baj, hogy ma-holnap teljesen le fogja szorítani a tanítóságot önmüvelési teréről, elárasztván gyomrainkat „magas“ tanári értekezések gyámi irányításával. Szép, igen szép a „kapcsolat,“ de-ha csak ennyiből áll, (mint a hogy másból nem áll,) úgy csak arra alkalmas a mai rendszer
