Tanügyi Értesítő, 1914 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1914-04-01 / 4. szám
4. szám TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 3. oldal közül mennél többet megtartson magyarnak és összetartson. Egyszerű szavakkal vannak elmondva e könyvben az események s azok a törekvések, melyek a külföldön élő magyarságnak a magyar érzésben való megmentését célozták, hogy távol a hazától úgy érezzék magukat, hogy a honfiúi fájdalom kisebb legyen s e fájó érzés mellett az elhagyottsá- got, az egyedüliséget ne érezzék olyan mértékben, amint enélkül érezhetnék és hogy a testvéri és vérségi: a fájóérzésben összeforrva és megerősödve magyarok maradjanak s hogy a magyar népnek tömegébe és kebelébe való tartozandóságot érezzék, kívánják benső ösztönből. A 20 éves, vadidegenbe induló, tapasztalatlan s a világban járatlan ifjúnak első el- hagyatottságával kezdődő útja leírásától mindvégig van e könyvben egy s más, ami érdeket keltsen, figyelemre méltó és érdemes legyen. Van benne tanulságos és megkapó. Engemet azonkívül, hogyaref. misz- szióban az irón kívül egyik anyai unokabátyám is szerepelt a Kiss György személyében, a magyarságnak az a lelkesítése, amelyet a misszió végezett és végez ma is, megkap. Ha pedig a könyvnek befejező lapjait tekintjük meg és olvassuk el azzal a higgadtsággal, amely a komolytárgyu és hangú közleményeket megilleti, szinte aktuális s a magyar iskolarendszer országos megteremtésében felhasználható momentumokat találunk. Ha ezeket megszívlelnék azok, akik az ország iskolaügyét most éppen a magyarságából is kivetkztetik s ha azt az irányt követnők, amit Románia kultúrpolitikájáról itt idézni is helyén valónak látok, a magyar nemzeti egység megvalósulna és az iskolaügy terén hatalmas erőt nyernénk. Álljon itt tanulságul az említett részből nehány gondolat: „Romániának mintegy hat millió lakósá- ból negyedrész a nemzetiségekre esik. Délen szerb és bulgár, Dobrudsában orosz, Moldvában német, . . . továbbá a régi Etelközben csángó-magyar (rengeteg sok el- oláhositott község) és a zsidó túlnyomó ebben. Ezenkívül a kereskedelem az ország egész területén általánosan török és görög kézen van. Az ország lakossága távolról sem áll faj- oláhságból, . . . hanem meglehetős tarka egyvelege a nagyobb számarányokban élő nemzetiségeknek. De mindezek ellenére nehogy valaki a mi hazai viszonyaink szerint való nemzetiségi kérdésekre gondoljon. Romániában ez nem létező fogalom. Épp ilyen elképzelhetetlen valami az, hogy Romániában születelt bármely nemzetiség, — bár honpolgári jogokat nem élvezhet — ne tudná az államnyelvét. Erre példa talán egy sincs, de van arra rengeteg, hogy a román nyelv és szokások mellett elfeledte a sajátját. (Pl. a moldvai csángó-magyarok.) Csodálatos is a románság asszimiláló ereje, mely kétségtelen bizonyossággal végzi öngyarapitó munkáját minden általa lakott területen. Minden romániai nemzetiség, akár ben- szülött, akár nem : megtűrt vendég, mely csak addig élhet a vendégjoggal, mig az ország intencióival ellentétbe nem helyezkedik, különben bármely társadalmi állású vagy vagyonú ember 24 óra alatt az ország határán van. Románia állami érdeke nem tűr román nemzeti érdekeken kívül eső propagandát. Szervi kapcsolat tehát a nemzetiségek hazái között csak érzelmileg lehet, de annak kifejezést adni sem szóval, sem tettel nem szabad. Iskolái a legolcsóbbaktól a legfelsőbbekig, erős nemzeti alapra épitvék s bennük a tanítás — az idegen elemeken kívül — teljesen ingyenes . . . Az idegen nyelvű iskolák a román iskolák megannyi fiókjaiként tekinthetők, mert azokban idegenszerűség csak a minisztérium által kellő határok közé szorított alakban és módon található. Bármely idegennyelvü iskola nyilvánossági jogot csak azon esetben kap, ha a tanítási
