Tanügyi Értesítő, 1914 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1914-02-01 / 2. szám
4. oldal TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 2. szám kezménye. A könnyelműen adakozó gazdagok közelében szaporodnak a koldusok s a felületesen elnéző segitők mellett még az iskolában, a gyermekek között is sokasodnak a szemérmetlen tolakodók. Minden azonban attól függ, hogy meg van-e a kellő körültekintés, vagy nincsen. Iskolás gyermekeink ruházati segítésében nagyjában érvényesüljön az az elv, hogy csak a magaviseleté és tanulása által a segítésre érdemet szerző gyermek kapjon segítséget. Többnyire az jut segítséghez, akinek okvetlenül szüksége van arra. Be kell vinnünk ide is a jók jutalmazásának elvét teljesen. A segítés legyen jutalom s a jutalomra tegye érdemessé magát a gyermek. Ha igy járunk el, akkor a gyermekben lévő szemérmetességet nem csökkentjük, nem sértjük s nem nevelünk tolakodókat, követelődzőket, elégedetleneket. — Amint a felnőttek segítésében annak van erkölcsi jó hatása és értéke, amikor a segítésért megdolgoznak s igy ellenértéket adnak, úgy a gyermekek között is jóra csak a jónak jutalomszerü segítése vezet. Ezt a felfogást tegyük magunkévá és ezt valósítsuk meg. Akkor az emberben annyira értékes szemérmgtességet és szerénységet neveljük a gyermekben s emellett törekvésre is serkentjük. Az iskolás gyermekek segélyezése nálunk taneszközök s leginkább ruházatok adásából áll. A társadalomtól kérjük. És az any- nyira igénybe vett társadalom a kérésre hajlik, többnyire készséggel adózik. Bármennyire igénybe van véve, jól teszi, ha nem zárkózik el a kérelmezők elől. Mert a társadalom kell, hogy erejét a közdoigok iránti érzékével és önmegadóztatásával bizonyítsa. Azok az intézmények a legjobban összeforradtak a közönséggel, amelyeket a társadalom állandóan támogat. Ezeknek a társadalomban van a gyökerük s onnan táplálékot és fejlesztő erőt kapnak, Iskoláink ilyenek kellene, hogy legyenek. Ez a szempont valamennyire megnyilatkozik a szegénységgel kűzködő tanítványaink évi segélyezésében. S nekünk ez erő is, érték is. Akárhány iskola, különösen a városiak közül kézzel fogható anyagi erősödést ér el a társadalom segítésével az adakozás és segélyezés révén. Ha ehez hozzávesszük azt az erkölcsi hatást, mely a jócselekedeteket kiséri s helyes körü/tekintő eljárás mellett, ami nyomában fakad, csak megelégedést érezhetünk. Azt a hatást, mely a jócselekedet nyomán fakad s melyet maga a készséges adakozó érez, külföldön már az iskolákba nagyobb arányba bevinni törekszenek. Azzal a céllal teszik, hogy az iskolás gyermekek a jószívűségnek, az embertársakon való segítés gyönyörűséget adó érzésének állandóan hatása alatt legyenek ezzel mintegy önkénytelenül bele terelődjenek a másokkal való törődésnek és segítésnek egészséges folyamatába. Bele nevelődjenek ebbe az altruistikus érzésvilágba, a mások bajával való törődésbe, a másokon való segíteni vágyásba, hogy ne csak önkényteienül folyónak és természetesnek találják azt, hanem érezzék, hogy közszükség. Ennek a nevelési iránynak az iskolákba való beplán- tálását az angolok kezdték, tőlük vették át a continens népei közül egyesek, köztük a németek. Angliában és Németországban az iskolás gyermekek segítő szövetsége, másképpen mondhatjuk igy: az iskolás gyermekek önsegélyző társasága, már ismert eredménnyel működik. Erről egy német lap után A „gyermekvédelem lapja“ megemlékezik s igy ir: „Előbb kipróbálták (t. i. a szövetség gyakorlati életrevalóságát) a chrolottenburgi leányiskolában és az első próba azl mutatta, hogy az igazgatónő hamarosan kétezer márkát szedett össze a leánykák havi tiz fillér adócskájából. A próba sikerült és csakhamar utána csinálták Berlinben, Breszlauban, Straszburg- ban és egyebütt. Már igen sok ilyen Jung- helferbund van és lesz még ezer annyi.“ Világosan áll előttünk a követésre érdemes gyönyörű példa. Ahol csak tehetjük, szervezzük az iskolás gyermekek önsegélyző társaságát a hatóság engedélyével, a szülők bevonásával. Azok a gyermekek, akiknek
