Tanügyi Értesítő, 1914 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1914-02-01 / 2. szám
2. szám TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 3. oldal Ián egyetlen magyar gyermek sincsen. íme, Apponyi felemás iskolája tetszik nekik, de az állami iskolától irtóznak! Értjük idegenkedésüket, mert a hivatalos nyelvre, a magyar állam tiszteletére, magyar állampolgári öntudatra az állami iskola révén valóban ránevelhető nemzetiségeink bármelyike, mig a másik fajta iskolába állami pénzen jól tartott irredentisták hangya szorgalommal ápolják „a mindenütt élő románok egységes kulüirája“ helyett, vagy azzal együtt az elszakadási törekvéseket. Mindezekből látható, hogy az 1907. XXVII. törvénycikk felülvizsgálása, szükségesnek mutatkozik. Az erdélyi oláhságnak a megnövekedett Románia felé való kacsingatását pedig késedelem nélkül állami iskolák beékelésével kell ellensúlyozni. A változott viszonyokkal szemben az agressivitás eme legenyhébb formájának alkalmazása elől most már nem térhetünk ki. Állami közigazgatás és állami népoktatás adja azt a biztos sínpárt, melyen nemzeti államunk gépezetének ezután haladnia kell. Megvontam röviden a párhuzamot az állami és államsegélyes iskolák közt, vajha sikerülne ezzel a kérdés nagyságához és fontosságához mért illetékesebb tényezők figyelmét e nemzeti ügyre felhívnom! Szatmár. Neubauer Elemér. ♦♦♦ ♦♦♦ Jótékonyság s az iskolás gyermekeknek erre nevelő szövetsége. Országszerte ismert általános szokás a jótékonyságot valamelyes formában gyakorolni akkor, mikor a szeretemek felemelő ünnepe, a karácsony előtt vagyunk. Ha máskor elcsendesedik, vagy alszik is netalán a jócselekedeteknek véghezvitelére való hajlam, ekkor megmozdul, tettekre készt és cselekvésre indít majdnem mindenkit. Van ebben valami a megszokásból s van abból a vonásból, amely ebben az időtáiban az ünnep Tézisének előre ve_ tődő sugarából jut felénk, hat a lelkünkre. Ez az érzés a társadalmat és mindnyájunkat fogva tartja ilyenkor. Csak természetes, ha ennek a hatása alatt a tanítóság is megmozdul s ahol arra alkalom van, gyűjti a filléreket másoknak, hogy a társadalom utján gyógyítsa azt a sebet, amely a társadalom apró sorjai némelyikének szivében van a véletlen vagy más körülmények közrehatása folytán. így aztán megindul a gyűjtés, foly az adakozás s innen-onnan iskolás szegényeink javára és részére csak jut valami, ha nem is minden. Vannak e segélyezésnek hibái is. Az emberi ravaszságnak és furfangnak, a szemérmetlen számitónak, is jut ilyenkor, mert a való szegénység felismerése nem olyan könnyű, hogy azonnal felismerje az ember. Ezzel szemben azonban a legtöbb mégis a szemérinetes szükölködőknek, a nélkülözést leplező és szégyenkezve félrehuzódók- nak jut. A jótékonyság gyakorlásánál megfelelő helyre, oda, ahol a nélkülözés miatt a segítség igazán szükséges, amit csak juttatni lehet, nemes emberi cselekedet. Nemcsak az, hanem közszükség, melyet a társadalomnak meg kell tennie. Csakhogy úgy tegye, hogy a titkoló szegénységnek, a sze- mérmetességnek ne ártson vele. Ne törülje le azt a zománcot, melyet sok ember nagy szegénysége mellett is érez s kell hogy érezzen mindenki. Az a tiszteletreméltó szé- gyenlősség, mint az érintetlen gyümölcsön a vékony viaszréteg, maradjon meg. Amig ez megmarad, addig káros hatása nincsen, de ha a szerénységnek a hamva letörlődik, akkor helyébe lép a szemérmetlen tolakodás, sőt a követelőd- zés, mint a jótékonyságnak rossz követ
