Tanügyi Értesítő, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1913-06-01 / 6. szám
2. oldal. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 6. szám. iktatni, hogy az államsegélyes felekezeti tanítók — felekezeti egyesületeik érintetlenül hagyása mellett — u megyei általános tanítóegyesületek kötelezett tagjai és a gyűléseken megjelenő államsegélyes tanítók fuvar- és napidijukat az állampénztárból nyerik. Szerintem törvénypótlással, vagy no- velláris utón sürgősen segíteni kell az említett mulasztáson, meri ha érdemes a különböző tagozatú iskolák között összekötő szálakat keresni, még inkább indokolt az egy szinten működő tanszemélyzet kapcsolatba hozása. Az itt felvetett kérdés tisztázásánál figyelemmel kell lennünk az állam érdekeire, a tanítóság óhajára s a feleke- zeiek érzékenységére. Feltétlenül érdeke az államnak, hogy a tanítókat megbízható egyesületekben tömörítse, nemcsak a népoktatás nívójának egységes emelése céljából, hanem főleg azért, hogy a nemzetiségi államsegélyes tanítókat a magyar tanítókkal érzelmi kapcsolatba hozza. A magyar kultúra felsöbbségének közvetlen szemlélése tiszteletet ébreszt nemzetiségi kartársainkban s a haza- fiságnak lelkűkben élő gyenge palántája, mely a pópa részéről soha meg nem szűnő támadásnak van kitéve, a magyar kartársak barátságos, biztató közeledtére, életerős fává izmosodik. Mondhatom, hogy a kartársi ráhatás érne legalább is annyit, mint az állami ellenőrzésnek nem egyszer tapintatlanságban nyilvánuló szigora. Az a csekély kiadási többlet, ami az államsegélyes tanítók fuvar- és napidijára szükséges, igazán nem lehet akadálya ily nagy horderejű kérdés valóra váltásának. Az állam érdekei szempontjából tehát feltétlenül indokolt az államsegélyes tanítóknak az általános tanítóegyesületekbe való utalása. Meg vagyok győződve arról, hogy a tanítók minden oldalról örömmel üdvözölnék és rokonszenvvel fogadnák eme kormányintézkedést. Az általános tanítóegyesületek magvát jelenleg az állami és községi tanítók adják, akik eddig is ápolták a felekezetiekkel a kartársi együttérzést. Olyan ref, r. kath. vagy más felekezeti magyar tanítót el nem tudok képzelni, aki különösen nemzetiségekkel tarkított vármegyékben örömmel ne sietne olyan egyesületbe, ahol a magyar nemzeti kultúra kidomboritására szükség van. A nemzetiségi államsegélyes tanítók részvételéről pedig a törvényt kötelező ereje gondoskodnék. A felvetett kérdés megoldásának akadályai látszólag a felekezetek érzékenysége körül tornyosulnak. Nézetem szerint a felekezeti iskolai hatóságok autonom jogait a javasolt kormányintézkedés semmiben nem csorbítaná, mer törvényben gyökerező ama joguk érintetlenül maradna, hogy tanítóikat saját iskoláik célzatainak megfelelelö felekezeti egyesületekben is foglalkoztathatják. Az azonban letörésre érdemes prepotentia volna részükről, ha az állameszmével szemben mutatkozó idegenkedésükből kifolyólag kísérelnék meg lanitóikat az általános tanítóegyesületek gyűlésein való részvételtől eltiltani. Ezzel szemben az államnak el- vitathatlan joga, sőt kötelessége, hogy
