Tanügyi Értesítő, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1913-01-01 / 1. szám
1. szám TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 7. oldal Hogy ez be ne következzék, fogjunk össze, egyesítsük erőinket a szeretet jegyében a közös munkára, az együttes küzdelemre s merem hinni, hogy munkánknak eredménye, küzdelmünknek sikere nem fog elmaradni és ez lesz a mi jutalmunk. Szinérváralja. Buti Uince. ♦♦♦ Svájci iskolák. Mikor száz és egynéhány esztendővel ezelőtt káprázatos, remekberótt vonalakba rögzítette a nagy német poéta Wilhelm Teli legendásan ködös alakját, valami uj, nagyszerű világot varázsolt az emberiség képzeletébe. E hatalmas alkotásban a svájci hős, a szilárd, derék szövetségesek fönsé- ges szavait, vad hegyláncok, égbenyuló ormok, havas szakadékok, nagy, háborgó tavak közt kapja el a kósza szellő és szórja világgá . . . Igazi „vadregényes“ színpadi tájék! Nem is Svájc ez már, hanem Schiller fantáziájának bűvös országa; elképzelt, sohasem látott fényes mesebirodalom. És azóta ez a mesebirodalom ragyog a halhatatlan sorok verőfényében, ez a meseország integet csábitón felénk a hirdetések, leírások zűrzavaros színfoltjaiból és — valljuk be 1 — ezt a csodákba illő országot keressük, kutatjuk Svájcban valamennyien. Keressük, kutatjuk, de — föl nem találjuk. Mert akárcsak a boldogság kék madara szállna mind tovább és tovább: szertefoszlik előttünk a helyszínén a sok regebeli tájék képe: csak az elgondolásban a képzeletben éltek ezek és nem a szállók, turistaházak, vendéglők vidékén! Vetekedik akárhány magyar hely a magasztalt svájci természet szépségeivel. Az ország többi nevezetessége is alig érdemes a megemlítésre: múzeumai, képtárai nagyobbrészt értéktelen gyűjtemények, vásári látnivalók . . . Nem az igazi Svájcban vagyunk, hanem a nemzetközi Svájcban, hol fásultan, unottan té- velyeg az idegenek ezernyi raja az útmutató könyvek sok-sok három csillagos nevezetessége között. Igazi színpadi ország, sok szép, de még több egyhangú, festett díszlettel. Hanem aztán van egy másik Svájc is a nemzetközi mellett: alig ismert, alig látott parányi ország, mely vezető helyet követelhet az európai államok sorában. Ez — ha szabad ezt a kifejezést használnunk a svájciak Svájca, az igazi, az érintetlen, idegentől szemügyre alig vett Svájc, a szabadság, gazdagság és műveltség hazája, melyet — akárcsak Poroszországot — tanítói kara, páratlan közoktatása emelt a kultúra ama magas fokára, melyet elért. Vessünk futó pillantást Svájc iskoláira. Egy kis kitéréssel kell kezdenünk. Svájc ugyanis csak derék tankönyviróink szemében köztársaság. A valójában nem is respublika ez az ország, mint például Frankhon, hanem konfederáció, huszonkét, egymástól teljesen független, apró köztársaság — kanton — szövetkezése a közös érdekek megvédésére. így aztán nem egy országgal, hanem huszonkét parányi országgal állunk itt szemben, amelyek mindegyike a legteljesebb autonómiával intézi iskolaügyeit. Ebből érthetjük, hogy a svájci szövetség közoktatása épen nem egységes. Nem egységes, de nem is hátramaradott: a kantonok nemes versenyre kelve, egymás intézményeit utánozzák és tökéletesítik. Ennek a szép vetekedésnek és polgárai páratlan bőkezűségének köszönheti Svájc nagyszerű iskoláit. Kiváló pedagógusok véleménye alapján Zürich és Génévé kantonok közoktatása érdemel legnagyobb figyelmet. E kulturális középpontokból, két hatalmas nyelv ellentétes lüktetése árad szét: innen folyik össze a rendszeresítő, nehézkes, komoly német felfogás és a kissé felületes, eleven, kedves francia gondolkozásmód, hogy megteremtse az ország közepe táján azt a svájci szellemet, mely sem nem német, sem nem francia, hanem mind a két népfaj kiváló tulajdonságainak egyesítése. Ez a keverékszellem teremtette meg a svájci mintaiskolákat. Nézzük meg hát e
