Tanügyi Értesítő, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1913-04-01 / 4. szám
4. szám. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 3. oldal fása keretében történt, az uj választói törvény azonban kötelességünkké teszi, hogy az első osztálytól kezdve a beszéd-értelem gyakorlaton, földrajzon, történelmen, alkolmánytanon keresztül sohasem feledkezzünk meg mindazon mozzanatok kidomboritásá- ról, melyek az állampolgári nevelés szempontjából figyelmet érdemelnek. A népiskolai nevelés-tanítás eme újabb ágának felkarolásától ne idegenkedjünk, meri olyan arányú leend megbecsültetésünk, mint a minő lelkiismeretességgel szolgáljuk népünk s hazánk létérdekeit. Feleljünk meg becsületesen a hozzánk fűzött reményeknek és ne tévesszük szem elöl azt a vezérelvet, hogy a kezeink közül kibocsátott rajok a jogokkal élni és ne visszaélni tudjanak! szatmár. Neubauer Elemér. ♦♦♦ ♦♦♦ A tanítói nyugdíjtörvény. Azok után, amiket a fizetés, a szolgálati pragmatika és a népiskolai felügyeletről az előző számokban elmondottam, amelyekben itt-ott az érdeklődő egészen eredeti gondolatokat is találhatott, a nyugdíjtörvény s annak a revíziója az, ami a tanitóembere- ket mélyen érinti és érdekli. Nem elég, ha végig tengődik a tanító az életen, kell, hogy akkor, mikor már a vegetálása gyengül, amikor a produktiv munkára már nincsen elég ereje, meg legyeh mentve a kétségbeejtő nyomortól. Ha tudja, hogy agg napjaira, amikor már működési körén túl él, nem kell vennie koldusbotot a kezébe, hanem életének fenntartására szűkösen bár, de meglesznek az eszközök, — munkabírásának ideje alatt is más érzéssel dolgozik. A mai kort elnevezték a humanismus korának. Ez a jelszó pár év alatt csak úgy repült felénk innen is meg onnan is. Pedig voltak s vannak szépséghibák e részben, amiket nem vettek észre, vagy takargattak. Azt hiszem, úgy vagyunk ezzel, mint az a magas személyiséget váró városka, ahol a fogadtatás alkalmára az útvonal szembeötlő hiányait, a ronda kerítéseket és a vakolat- mállott falakat zöldgalyakkal takarják el,, hogy a nevezetes személyiség ne lásson semmit azokból, amelyek az összbenyomást rontanák. Az élet azonban a szépséghibákat, mint ellentétes tényeket gyakran merészen állítja szembe. Összeverődik az embermentők tábora,, hogy mindig nagyobb körre kihatóan és fokozatosan nagyobb anyagi erőt teremtve, az elhagyott gyermekeket megmentse s ugyanakkor a még 10 évi működés előtt szerencsétlenül megvakult tanitótárs, a tanitó felebarát, az elbetegese- dett tanítók nyugdíj nélkül vannak, nyomorognak, könyöradományokból élnek, tengődnek. Napi és iskolaügyi lapjainkból értesülünk ezekről az esetekről. Hát addig, mig a törvény az ilyen esetek szerencsétlenjeiről nem gondoskodik úgy, hogy állandó nyugdíjban évi segélyt adjon ezeknek, ne beszéljünk humanismuzról. Ne ámítsuk magunkat és ne másokat se! Az a nyugdíj- törvény van, avagy lesz a humanizmusnak a felebaráti szeretetnek irányában és emberséges szellemben megalkotott, amelyik véletlen szerencsébe.;Ség folytán munka- képtelenné lett embertársunknak egy évi. munkásság után is gondoskodik az életéről, a fenntartásáról. Fontos állami érdek volna az ilyenekről gondoskodni és kellene igazán emberiesen gondoskodjék róluk az állam. Azonban nem teszi. Becsületes munkás, adófizető alany kell neki, de törvényeiben az efféle rendkívüli esetekre nem gondol. Ha 10 évnél rövidebb ideig tartó munkában megvakul az a szegény tanitó, koldulhat. Ha gyermekei vannak hát . . . állami gyermekek lehetnek. Ez az eset illusztrálására álljon annak, hogy a mai tanítói nyugdíjtörvényünk kegyetlenül rossz és embertelenséget, szívtelenséget tanúsít. Hát bizony igazán embertelen a mi nyug-
