Tanügyi Értesítő, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1913-04-01 / 4. szám
4. oldal TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 4. szám dijtörvényünk . . . Tegyük fel, hogy valaki 25 évig működött s akkor elhal. Az özvegye kap 800—840 koronát. Mondjuk, hogy a gyermekei 17—19 évesek s a középiskolában vagy egyetemen tanulnak. Ezek teljesen anyagi támasz nélkül maradnak, félbe marad a tanulásuk, letörnek a művelődésnek a fele utján, az elején, hacsak a nemes- szivü emberek segítése nem istápolja őket- Amelyik törvény igy van alkotva, abban az emberiességnek igen vékony szála van benne, de nincsen is benne, mert éppen akkor vonja meg a segítést, amikor talán a legnagyobb szükség volna reá. Hiszen igaz, hogy 1875. előtt, mig a nyugdíjtörvényt meg nem alkották, még nehezebb volt a helyzet, azonban ez a tőrvény hibájának nem mentsége. Aztán az 1875. évi nyugdíjtörvényt 1891-ben valamennyire revideálták. Ha az első revízióra 17 év kellett, 22 év talán elég arra, hogy, a második, a gyökeres, a kornak megfelelő az emberiességnek jegyében lévő, annak bélyegét magán viselő nyugdíj revisió megtörténjék. Ma a magántisztviselőknek, ügynököknek, hírlapíróknak, gazdasági munkásoknak stb. van nyugdijegyesületük. Mindenféle csoport tömörül, hogy tagjainak életalkonyára valami megélhetést nyújtson a nyugdijegyesületei utján. A tanítói nyugdíjtörvény jobb lehetne minden másnál s még azl912. évben revidiált állami tisztviselői nyugdíjtörvénynél is. A mai érvényben lévő tanítói nyugdíjtörvénynek főbb hibái ezek: 1. A tiz évnél kevesebb szolgálattal biró tanító, ha valamely véletlen folytán munkaképtelen lesz, nem kap nyugdijat. 2. Teljes fizetéssel csak 40 évi szolgálat után mehet nyugdíjba a tag. 3. A lakás értéke, vagyis a lakáspénz a nyugdijbiztositékba nincsen beszámítva. 4. Az egyszersmindenkorra fizetendő dijak igen magasak. 5. Az özvegyi segélydij megállapítása alacsony, mert az özvegy a férj fizetésének 1200 koronájáig kapja a felét s azonfelül 20%-ot. 6. A gyermekek neveltetési összege csak a gyermek 16 éves koráig tart s igy is csak az özvegynek jutott segély 7#-át kapják és az is ha 7 gyermek van pl. 7?-ed részre csökken, mert az árvák segélye az özvegyi segélynél nagyobb összesen sem lehet. E pontokra az orvoslás a következőképpen kellene: 1. Minden tanító, aki legalább egy évet töltött a tanítói pályán s természetes, hogy az óvónőket is ide értem, ha valamiféle véletlen szerencsétlenség folytán arra szorult munkaképtelen, állandó évi nyugdijat kapjon. Az a nézet, hogy akkor sokan vennék igénybe az alapot úgy, hogy nehány évi szolgálat után nyugdijaztatnák magukat és más pályára mennének, csak a megszorítástól függ. Ez a megszorítás terjedjen ki az eddigi módon gyakorlatban tapasztalt ama visszaélésekre is, hogy a férjhezment tanítónő 10 évi szolgálat után nyugdijaztatja magát azért, hogy a háztartásnak élhessen. Ilyen esetekre mondassák ki, hogy az a tanítónő, aki férjhez megy s 10—15 évi szolgálata után nyugdijaztatja magát, hogy háztartási dolgainak élhessen, csak végkielégítésre jogosult. Meg vagyok győződve, hogy a törvénynek ilyen szakasza, mindazoknak az eseteknek, amikor 10 évnél kevesebb idővel biró tanító igazán nyugdíjra szorul, kiadásait többszörösen fedezi. Annak megszorítására pedig, hogy a tanítói pályán korán ne nyugdijaztathassák magukat a munkabírók, mondassák ki a törvényben, hogy aki 30 évi szolgálat előtt nyugdijaztatja magát, semmi olyan munkakörben, ahol a tanítóihoz hasonló munkaerő kívántatik, alkalmazást nem vállalhat. 2. A teljes fizetéssel való nyugdíjba vonulás 35 évi tanítói szolgálat után mondassák ki. Ha a tanárnak ezt Írták törvénybe, a tanítónak még ha korábban kezdi is a functióját, meg kell engedni. Aki ismeri a tanítói odaadó munkát és végzi is, azt 35 év eléggé megőröli és megérleli a nyugdíjba menésre. A megfelelő frisseséggel biró munkaerők azonban hagyassanak meg állásukban továbbra is.
