Tanügyi Értesítő, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1913-01-01 / 1. szám

4. oldal tanügyi értesítő 1. szám Meg kell említenem az adminiszt­ráló igazgatók, igazgatói munkájával járó s a munkával arányban nem álló kicsinyke igazgatói díjazását. Ha a polgári iskoláknál az igazgatói tiszte- letdij 600 korona s amellett az igaz­gatók tanítói munkája hetenként leg- fölebb 5 óra, igazán méltányos, hogy a 10—12 tanitós iskola adminisztrá- lója legalább ugyanannyit kapjon e munkájáért s a 4—9 tanitós iskola igazgatói munkája 400, az 1—3 tani- tósé pedig 200 koronával dijaztassék. Az, hogy több tanitós iskolánál az adminisztráló igazgató annyi dijat kap­jon, miut a tiszteletbeli igazgató, nem méltányos. Utóbbinak igazgatói dijá­ért semmi külön munkája nincsen igen helyesen, ellenben a tényleges igazgató az iskola külső és belső ügyeiért való munkájában, ha azt be­csületes igyekvéssel teszi, néha igazán jó adag munkát végez. Ezzel nem a tiszteletbeli igazgatói dij ellen szólok, hanem méltányosnak tartom, hogy az adminisztráló többet kapjon a díja­zásból is mint amaz. Én a tanítói fizetéseknek az itt el­mondott elvek alapján való rendezé­sében bízom. Kell, hogy ez minél előbb megvalósuljon. Akkor, mikor a kincstári altiszteknél, akik az elemi iskola 6 osztálya után a bányaiskolát végzik csupán s akiknek szolgálati idejébe a 16 éves koruk előtt eltöl­tött küldönci (fickói) szolgálat is be­számít mint intézők 1400, mint mű­vezetők 2000 korona kezdőfizetést kapnak s akiknek ezen kívül osztalé­kuk, fadeputátumok stb. van s akik­nek rendelkezésére külön küldönc fickó áll, nem lehet, nem szabad, hogy a magyar tanító mai sanyarú helyze­tében maradjon. A tanítóság a lelke­ket, az érzelmeket irányítja s ehez a munkához idealismus kell. Akik a ta­nító sorsát intézik, ezt vegyék figye­lembe, mert ha a magyar tanító min­den a pályája iránt érző lelkesedése lelohad, megcsappan, megtörik, az egész nemzet megérzi. A magyar ta­nító sorsának javítása és felkarolása ezért igen nagy jelentőségű. Nagybánya. 5zékely Rrpdö. ♦♦♦ ♦♦♦ Uj év. A magyar társadalom százezreket gyűjt az ország határait őrző katonák részére, hogy feledtesse velük a téli szolgálat ke­serveit. S e hirre a hadfiak hidegtől kicser­zett arcába forró vérhullám szökken. Hősies érzelmek, nemes elhatározások szülemlenek a határőr lelkületében. Tudatára ébred fon­tos feladatának s amint hálás tekintettel visszanéz az acélkék szinü, finom jégtűkkel telitett levegőégen át a honi tájakra, szive összedobban azokkal, akikhez őt a vérség köteléke, a faji szeretet fűzi és úrrá lesz felette a heroismus, mely emelkedett érze­lem képessé teszi, hogy hófuvásos uta­kon fáradtságot, hideget nem érezve, félel­met nem ismerve teljesítse szent köteles­ségét. Hát vájjon a nemzeti kultúra őrállomá­sain didergő katonákra, a néptanítókra gondol-e valaki? Vájjon az uj esztendőben elvetődik-e a mi tájainkra a humánizmus langyos lég­áramlata, hogy leolvassza a társadalom szi­véről a részvétlenség vastag jégburkolatát? Remény és kétség között állunk az uj év mesgyéjén s merengve fut végig messze- néző tekintetünk a sivár hómezőkön, me­lyek oly hűen jelképezik a tanitósors egy-

Next

/
Thumbnails
Contents