Tanügyi Értesítő, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1913-03-01 / 3. szám
3. szám. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 3. oldal működhetnének, amint a főigazgatók alatt a gimnáziumok. A községek és felekezetek az anyagi szolgáltatmányo- kat éppen úgy teljesíthetnék, vagy ami jobb, azoknak ellenértékét befizetnék az állam avagy az iskola pénztárába s a többi a tanítótestület, illetve az igazgató és a kir. tanfelügyelő dolga. Nem lehet kimondani mennyire emelkednék az iskola és a tanítóság, az iskolaszék és gondnokság nélkül. Az az atyáskodás s az a sok huza-vona, amely állandóan megvan itt és ott, mind megszűnnék s az iskola ügye több tekintetben nyerne. Ezért a nyereségért, ezért a szabadságért, az ügykezelésnek ezért a könnyítéséért, tehát magáért az iskoláért kívánja régóta a tanítóság a helyi felügyelet helyett a tanfelügyelői felügyeletet. Az eddigi rendszer azt mondja, hogy a gondnokság és iskolaszék utján bizonyos társadalmi érdeklődés van fenntartva. Az a társadalmi érintkezés azonban igen gyenge, nem egyszer, nem egy esetben árt, ahelyett hogy használna. Ma már annyira elfoglaltak az emberek, hogy pl. városon a gondnokság tagjaiból vizsgálati elnököket is alig találunk. Az ok az életben való kenyérharc, az életért való küzdelem, az elfoglaltság. A felügyelettel kapcsolatban álló eszmemenetbe szorosan belévág a tanítók fizetésrendezését célzó törvénytervezetnek egyik pontja, mi, ha úgy maradna, nagy mértékben visszaesést jelentene. A 12. §. az előléptetést minősítéshez kívánja kötni s ebben a gondnokságnak is szerepet juttat. Ha már odaértünk, hogy a ma érvényben lévő gondnoksági utasitás szerint a gondnokságok az iskola anyagi ügyén kívül másba s igy a a belső iskolai ügybe nem szólhatnak, akkor, mikor a gondnokságok eltörlése a tanítóságnak közóhaja, igazán sajnálatos lenne a gondnokságnak ilyen jogot adni. Mert ha az iskolán kívül állóknak ilyen beleszólási jogot adunk, azzal a visszaélésnek, a torzsalkodásnak, a hatalmi túlkapásoknak olyan görgetegét indítjuk meg vele, amilyen még eddig nem volt. Attól eltekintve, hogy a minősítést nem helyeslem a fizetésben való előhaladásnak akadályául, mert a szolgálati magatartás“ nem az erkölcsi életét, nem a tanítóhoz méltó magatartást, nem az egyén puritánságát kívánja előtérben látni s szemmel kisérni, hanem az egyén politikai szabadságát kutatja és igy kortesszolgálatokat kíván, amikkel pedig az iskolának sokszor ártalmára van, volt és lesz a tanító, mondom ettől eltekintve, ha a minősítés meglenne e célból, akkor is minden jellegű elemi iskolánál a minősítést csak a kir. tanfelügyelőre kell ruházni. Aki ismeri a tanítóságot, ismeri a tanítók egymással szemben való magatartását az bizonyára azt is igen sok félreértés alapjának fogja látni, ha az iskola igazgatója a minősítésbe befoly. Különben a minősítés, ha csak a kir. tanfelügyelőre bízatnék is, a protekció hajhászók olyan invázióját indítja meg majd, hogy a minisztertől kezdve mindazoknak, akik az előléptetés és minősítéshez hozzájárulnak igen sok kellemetlensége lenne. És bizony ki fogják járni a rossz tanítók pártfogói
