Tanügyi Értesítő, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1913-01-01 / 1. szám
2. oldal TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 1. szám közül kiváló képzettségű olyan tanítókat is, kik papi pályára készültek, vagy érettségit tettek s úgy lettek derék iskolamesterek még 1868 előtt. De ezek kivételek voltak. Az alsó gimnáziumból kiszorult, szegénységük miatt a tanítói pályára menekült, félbenmaradt, a tanulságnak még első lépcsőjére sem jutó fiatal emberek között, kik az akkori tanítóságnak a javát tették, a teljesen tanulatlan elemnek is tere és menhelye volt ez a pálya. A harangozó egyházfivá, az egyházfi iskolamesterré emelkedett nem egyszer. A fizetés aztán az egyénhez volt mérve. Az ilyen embernek nem lehetett tudása és tekintélye. Olyan fizetést adtak neki, amilyent akartak. Ő pedig megelégedett vele, sőt örömmel fogadta, mert az egyháznak belső embere lett. Ez a tetszés szerint felekezetenként és községenként egymástól igen eltérő fizetés s ebben a tanító kicsinysége megnyilatkozóan vonul végigaz 1868. évi népoktatási törvény alkotása előtt s még azután is 1893-ig, itt-ott 1907-ig. Egyes képzett tanítók a személyi kiválóságukkal, életrevalóságukkal tudtak ugyan régebben is biztosítani maguknak kellő fizetést, de a tanítóságnak nagy tömege, a többség olyan fizetést kapott annak idején, amely cselédbérnek is kicsiny. Ismertem olyan tanítót, akinek tisztán tanítói fizetése 8 koronát tett s ezzel együtt évi termény- és földjövedelme 360 korona volt a kedvező termő években. Történelmi tény, hogy a tanítói kicsiny fizetésnek addig mig országosan nem rendeztetett, egyik oka a tanítóság iskolázatlansága volt. Az 1868. évi népoktatási törvénynek volt ugyan hatása a fizetésekre, de a 2—300 koronás fizetések még a 90-es évek elején megvoltak. E törvénynek a tanítóképzés rendezésével volt meg a hatása a fizetésekre. A tanítóképzőkből évről-évre kikerülő uj és uj rajok az azelőtti nem iskolázott vagy szakképzésben nem részesült tanítóknál több határozottsággal, tanítói dolgokban a tájékozottak véleménynyilvánítására, iskoláiknak ügyét s a maguk helyzetét is alapozták, építették. így aztán a tanítóegyesületek agi- tátiója s ezek közül az országos bizottságnak aktiója nyomán fokozatos javulás indult meg, ha egyelőre szórványosan is. A rendes tanító fizetését az 1868. évi törvény 142. §. 300 írtban állapítja meg. Ez a pénz a mai pénz négyszeresének felel meg az akkor, viszonyokhoz képest, de már az 1870. augusztus havában tartott első egyetemes gyűlés „az esztergomvidéki ta- nitóegylet javaslata alapján“ kimondta, hogy „ a rendes tanító fizetése 600 frt. legyen, mely a tényleges szolgálatban eltöltött öt év után legalább 50 forintnyi szaporitással emelendő“. Ez a határozat, mely az 1893. évi ötödéves pótlék megszületéséhez első kimondott elv, tanítói körökben több Ízben megismétlődik. Az 1890-ben tartott negyedik egyetemes gyűlés határozatából létesült „Magyarországi tanítók országos bizottsága“ az 1893. évi húsvéti közgyűlésén „a tanítói fizetéseknek törvényhozás utján leendő ren
