Tanügyi Értesítő, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1913-12-01 / 10. szám

10. oldal. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 10. szám mekeknek és apostoli buzgalommal dol­goznának, ha terük, alkalmuk volna arra. Hát ez nem szociális igazság. Ha az a szociálizmus, hogy mindenkinek alkalmat adjanak arra, hogy becsületes törekvéssel és munkával magának és övéinek a fenn­tartására szükségeseket megszerezhesse, akkor azokat a tanítónőket, akik kontárok, akiknek ez a pálya mellékes valami, el kell távolítani onnan. Ezeket nem az iskola érdekli, hanem más egyéb. Az egyik tisztviselőnek, másik századosnak, a harmadik szolgabirónak a felesége. Ugyan miképpen vehetnék komolyan, fő és egyedüli foglalkozásnak ők a tanítónőit? Sőt ők mint tanítónők is kivál.sagokat igényelnek maguknak. Ezeknek a szerény tanítónői pálya a kicsiny jövedelméért jó csak, mert eszközt ad a nagyobb, a könnyebb meg­élhetésre. Az ilyen menjen és adjon helyet annak, akinek életkedve, életfentartása, exisztenciája függ az iskolától. Az ilyen aztán hasznára és díszére lehet az iskolának. (Nagybánya.) Székely Órpáö. ♦♦♦ ♦♦♦ A nemek problémája.*) Mielőtt ennek a kérdésnek a meritumába bocsájtkoznám, szükségesnek találom két önként előkinálkozó kérdésre feleletet adni. Az egyik az, hogy miért akarja az ember a nemek problémáját megoldani, a másik pedig, hogy jó volna-e, ha sikerülne a probléma megoldása? Hogy miért akarja az ember a nemek problémáját megoldani, arra bajos dolog hirtelenében elfogadható feleletet adni. Egy kétségtelen, az neveztesen, hogy a tudóst ebben a kérdésben is, mint általá­ban minden probléma megfejtésénél első­sorban és kizárólag tudásvágyának kielé­gítése ösztönzi. Hogy ez a tudásvágy csak­hamar más mellékcélok elérésével társul, aminők a dicsőség-, a hir-, és vagyon­szerzés vágya, az kétséget nem szenved *) Mutatvány szerzőnek most megjelent kötetéből. és emberileg szintén érthető. De hogy a kérdéssel való tüzetesebb foglalkozására az okot nem öe/sőintuitiók, hanem külső körül­mények szolgáltatják, arról nyomban meg­győződést szerezhetünk, ha a kérdés föl­vetésének idejét vesszük vizsgálat alá. így például az 1900-as évek elején mutat e kérdés tudományos kísérlete és irodalma nagyobb hullámveréseket, amikor a világ legnagyobb birodalma: az orosz cári udvar fiu-utód hiányában, trónörökös nélkül állott. T ermészettudósok, orvosprofesszorok, laikusok és bölcselők valósággal rávetették magukat e kérdésre és sok száz ember igyekezett az általa feltalált biztos módszert, mint egyedüli panaceát, az orosz udvarnál közvetle'% vagy közvetve a saját hasznára értékesíteni, természetesen minden positiv eredmény nélkül. S éppenséggel nem lehetetlen, de a vég­telenségbe lepergett századok sokasága miatt ma már teijesen megállapíthatatlan tény, hogy az ókor hires bölcselőit éc természet- tudósait, aminők Hippokrates, Anaxagoras, Aristoteles és Galenos voltak, e kérdéssel való behatóbb foglalkozásra szintén hasonló körülmények inspirálták. Hiszen annak a kor­nak Casárai valósággal Istenszámba mentek. A vágy az emberi léleknek olyan örök forrása, amely soha ki nem apad s amely éppen azért egyik elsőrendű magyarázója és biztosítéka egyúttal az emberi faj fön- maradásának. A költőnek és a bölcselőnek egyformán kedves témája, csakhogy, mig a költő vágyainak sólyom-szárnya támad, addig a filozófus a boldogságot nem az örömök és élvezetek fokozásában, hanem vágyainak kevesbitésében igyekszik meg­találni. Ha elmélkedünk egy kicsit, valóban rá­jövünk, hogy csak alig telt be egy vágyunk, amikor két-három uj vágytársa támad a lelkűnkben észrevétlenül. S ez nagyon böl­csen van igy elrendezve! Ha nem igy lenne: az élet mindnyájunk előtt nagyon hamar hitelét és becsét vesztené. A tudás-vágya vágytársai között is első­rangú, olyan mint az érintetlen leány asz-

Next

/
Thumbnails
Contents