Tanügyi Értesítő, 1912 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1912-03-15 / 3. szám

2

TANÜGYI ÉRTESÍTŐ

lentőségéből? Midőn március 15. nem lesz a magyarnak szabadság ünnepe ? Mikor nem fogják énekelni: „Kossuth Lajos azt üzente“ dalt és nem fogják szavalni a „Talpra magyart“? Lehetséges lesz ez? Bizony, ha ily lelkesedéssel, ily bensőséggel, ily kegyeletérzéssel ünnepeljük meg továbbra is március idusát, eljön az idő, hogy a szabadságharc emlékünnepe még szóra sem lesz érdemes „mig e földön egy magyar él, mig egy magyar emberben a szív dobog.“

Hjah ! Más világot élünk! — mondják a nemzetköziek. — Ma már nem érünk rá hazafiaskodni! Szinte röstelkedve halljuk nap-nap mellett, hogy manapság a hazáért nem kell meghalni és nem is a mondása sértő, hanem az abban rejlő gúny a vérig bántó. Ezen éretlen élcelődés, sajnos, nem marad hatás nélkül ; terjed, mint a ragályos betegség. Ez fogja aztán majd későbben azt eredményezni, hogy, aki a magyar szabadságünnepét, március 15-ét, kegyelettel akarná megünnepelni, gúny és élcelődés tárgyává teszi ki magát.

Az iskolának azért e hazafias ünnepélyt minél intenzivebbé kell tennie. Ápolni kell a hazafias szellem és érzés terjedését és ellensúlyozni a „modern“ magyarokat kiknek célja a haza, Isten fogalmának az emberi szívből való kiirtása.

Legyen az iskola az a kőszikla, mely ellenálljon az ily romboló törekvéseknek.

Szinte lehetetlenség e nemzeti ünnep megtartása felett közömbösen és könnyelműen napirendre térni. Aki átérzi teljes bensőséggel e naphoz fűződő események emlékeit, aki tudja, érzi, mit jelent ez a szó: „szabadság“, az nem tétovázik, hanem lelkesedéssel, örömmel siet résztvenni a magasztos ünnepen, mely 1848-iki nagy eszmék emlékére van szentelve.

Légy üdvözölve most is szép tavaszi nap, riigyfakasztó március idusa ! Áldásthozó sugaraid hassanak át minden magyar szivet, e hon földjének minden rögét! Üdvödtől legyen telve minden honfiúi kebel, mely a szabadság- harcban elesett hősök vérétől megszentelt földön dobog.