Tanügyi Értesítő, 1912 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1912-09-01 / 7. szám

10 oldal TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 7. szám esti 7 órától fogva tartassanak, tehát feltét­lenül oly időben, midőna tanulók esetleges délutáni foglalkoztatása már véget ért. Az igazgatók elhatározására bízza Őexcellen­ciája annak megállapítását, vájjon az intézet helyiségeinek köznapokon esti 7 óra előtt, továbbá vasárnap délelőtti időben való ily célú használata a fegyelem fentartásának szempontjából megengedhető-e ? 6. Tanulók a szabadoktatási előadásokat nem látogathatják. Kivéve az ünnepeken és vasárnapokon a nagy közönség számára tartott úgynevezett liceális előadásokat, amelyek látogatására az igazgató a tanulók­nak is engedelmet adhat. 7. Az állami leányiskolák helyiségei elő­adások, tanfolyamok céljaira át nem enged­hetők. 8. Az előadások rendezői írásbeli nyilat­kozatban anyagi felelősséget vállalnak min­den oly rongálásért vagy kártételért, melyet a szabadoktató intézmény hallgatói okoz­nának az épületben, vagy annak felszere­lésében. Az igazgató szabad elhatározásától függ, hogy a nyilatkozatokon kívül anyagi biztosítékot is követeljen-e, vagy azt saját felelősségére elengedje. 9. A szabadoktatás céljára átengedett tan­termek fűtéséről és világításáról a tanfolya­mok rendezői tartoznak gondoskodni. Erről a címben jelzett iskolák helyi ható­ságait tudomás és szoros miheztartásul az idézett miniszteri rendelethez képest érte­sítem. Szatmár-Németi, 1912. augusztus hó 19. 5prenger, kir. s. tanfelügyelő. E6YE5ÜLETI ÉLET Meghivó. A Szatmárvármegyei általá­nos tanitó egyesület 1912. október 4. napján délelőtt 10 órakor Szatmáron a vá­rosháza tanácstermében rendes közgyűlést tart, melyre az egyesület tagjait s a tan­ügy barátait tisztelettel meghívjuk. Tárgyak: 1. Elnöki megnyitó, 2. Az egyesület két évi munkássága Fábián István 1. jegyzőtől. 3. Előadás a paedagogia köréből Székely Árpádtól. 4. Jelentés a tanítói internátus ügyeiről Neubauer Elemér intézeti igazgató­tól. 6. Pénztári számadások Némethy Sán­dor pénztárostól. 7. Jelentés a könyvtár állapotáról Pályi Lajostól. Bírálati jelentés a pályamunkáról. 8. Esetleges indítványok, 9. Tisztujitás. Szatmár, 1912. augusztus 25. Kótai Lajos, Fábián Istuár», egyesületi elnök. egyesületi jegyző. Figyelmeztetés. Akik a gyűlést követő társas ebéden részt akarnak venni, azt ok­tóber 1-ig Németi Sándor pénztárossal tu­dassák. Felhívás az egyesületi elnöktől. 1. A kik a már megállapított és az illetőkkel tu­datott utazási költségre vonatkozólag nyug­táikat még most sem küldték be, felkérem, hogy most már haladéktalanul küldjék be, mert addig, mig a nyugtákat meg nem ka­pom, sem a pénzt nem utalványozhatom, sem számadásomat el nem készíthetem. 2. Felkérem a köri elnököket, hogy az utóbbi két év alatt tartott gyűlések jegyzőkönyveit Fábián István egyesületi 1-ső jegyzőhöz (Szinérváralja) juttatni szíveskedjenek. Kótai Lajos. Választmányi gyűlés. Az Általános Tanítóegyesület választmánya julius 15.-én Kótai Lajos elnöklete alatt Szatmáron érte­kezletet tartott, melynek egyik főtárgya volt az október 4-iki nagygyűlés előkészítése és tárgysorozatának összeállítása. Az értekezlet további folyamán Vladár Ferenc beszámolt a julius első napjaiban Budapesten tartott VII. egyetemes nagygyűlésen szerzett be­nyomásairól. Székely Árpád indítványozta, hogy a megye területén levő állami iskolák évi 4 korona tagsági díjjal lépjenek az Eöt- vös-alap pártoló tagjai sorába. Németi Sándor az egyesület anyagi ügyeit ismer­tette. Pályi Lajos az egyesületi könyvtárról

Next

/
Thumbnails
Contents