Tanügyi Értesítő, 1911 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1911-03-15 / 3. szám
4 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ A s.-tanfelügyelői kinevezésekhez. A népoktatásnak, a céltudatos népnevelés nagy nemzeti érdeket szolgáló munkájának kettős ágazata van. Egyik a tulajdon- képeni nevelés-oktatási folyamat, amelynek alapvető munkása a tanító. A másik e nevelési munkának irányitó s ellenőrző hatósága ; ennek közege a vármegyei k. tanfelügyelő. A népoktatásnak helyes irányú fejlődése e két tényezőnek egymást kiegészítő, helyesen értelmezett összemüködésén alapszik. Amennyire fontos, hogy a nemzeti kultúra szolgálatában jól képzett, hivatásuknak magaslatán álló és a sociálpaedagogiai kérdések iránt fogékony néptanítók álljanak: épen olyan fontos, hogy a tanítókat nemzetnevelő nagy munkájukban hivatását mélyen át- érző, szakképzett tanfelügyelői kar irányítsa és támogassa. Ha valahol fontos ez, úgy fontos hazánkban, ahol az iskola az életre előkészítő hasznos ismeretek közlése mellett a magyar nemzeti hazafias szellem terjesztése és ápolása, — valamint meglehetősen conservativ hajlandóságú népeink gazdálkodási rendszerének és életviszonyainak a modern haladás útjára való terelése tekintetében is vezetőszerepre van hivatva. Tapasztalat igazolja, hogy amely vármegye élén tanítóival együttérző, azok munkájából részt kérő tanfelügyelő áll, ott a népoktatásügy örvendetesen fejlődik. Ám, hogy a tanfelügyelő vármegyéjében a népoktatásnak hivatott vezetője, úgyszólván első munkása lehessen: a gyakorlati nevelés-oktatás terén tapasztalatokkal biró, képzett paedagógusnak kell lenni. Elemi követelmény, hogy a vezetésre és ellenőrzésre hivatott hivatalfő azokban az ügyekben, amelyeknek vezetésére hivatva van, teljesen otthonos, szakképzett legyen. így van ez a közkormányzat minden ágazatában s igy kellene lenni természetszerűleg a népoktatás terén is. Kellene! De sajnos, hogy e tekintetben az újabb időben aggasztó visszafejlődést tapasztalhatunk. A tanfelügyelői karban újabb mind nagyobb-nagyobb számban kerülnek be oly elemek, akik végzett tanulmányaik alapján más munkatéren a társadalomnak talán igen hasznos tagjai lehetnének mint leendő tanfelügyelők azonban a népoktatásügynek — tapasztalat szerint — avatatlan dilettánsaivá válnak. Az ilyen tanfelügyelő, akit e munkakörbe vágyainak és ambícióinak ellenére — a legtöbb esetben — az élet
