Tanügyi Értesítő, 1911 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1911-03-15 / 3. szám
TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 3 „Az egyiket nem siratta, a másikat odaadta“ — mondja Tóth Kálmán a 48-iki eseményeket tárgyaló egyik költeményében. Nézzünk magunk körül, vájjon ma akadna-e anya, ki egyik fiát ma feláldozná a hazáért, holnap a másikat? Nem tudom. Nem merem állítani... Nem olyan világot élünk most. A hazafias érzés s ezzel kapcsolatban március 15.-ének megünneplése országszerte hanyatlóban van. Minél ritkább helyen s minél hézagosabb programmal ünnepük már a nevezetes nap évfordulóját, mintha kihaló félben volna az országban a magyar. Maga a kormány sem siet a márc. 15.-ikének megmentésére; nem rendeli el annak az összes iskolákban leendő hivatalos megtartását. Már pedig, ha van valami, ami a hazafias érzés, nemzetünk nagyjai, kitűnőségei iránti nagyrabecsülést fejleszti, úgy a hazafias iskolai ünnepélyek azok. Hová jutunk, ha iskolába járó gyermekeink március 15-ikének megünnepléséről mit sem tudnak, soha senki még említést sem tesz majd felőle. Odajutunk, hogy a jövő nemzedék a márc. 15.-iki és általában a 48-iki eseményekről nem fog tudni semmit, vagy ha tudni is fog, azok szivében lelkében semmi érzést nem támasztanak és az események olybá fognak előtte feltűnni, mint valami értéktelen mesék, érték és hatás nélkül. Nekünk azonban erre figyelemmel kell lenni és oly fontos, a világtörténelemben is elsőrangú helyet foglaló nagy történelmi eseményeket nyomtalanul eltűnni ne hagyjuk. Nem csak nyomtalanul ne engedjük elsiklani márc. 15-ikét, hanem a nevezetes napot benső, meleg érzelemteljes iskolai ünnepéllyé kell tenni és annak fontos erkölcsi értékét minél szélesebb körben terjeszteni.
