Tanügyi Értesítő, 1911 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1911-01-15 / 1. szám
2 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ lünk elébe, a magyar tanítóság a múltban is, a jövőben is a munka népe volt és lesz. Hazánk népművelésének története, a népnevelés fejlődése, terjedése mind arról tesz tanúságot, hogy Magyarország tanítói fokozott energiával, ügybuzgósággal teljesítették súlyos feladatukat. De a tanítói kar testén nagy sebek tátongnak. És vájjon szerénytelenségnek veszi-e valaki, ha a tanítói kar e súlyos sebek beheggedését ez uj év szerencsés alakulásaitól reméli? Hiszen egyebet nem teszünk, mint máskor. A remény... és a bizalom pogácsáit rakjuk ismét tarisznyáinkba ... és tovább dolgozunk. Hát a sebek ? Azok tátongnak tovább. Az első seb, amely az állami tanítók testén terjed, az állami tanítók negligálása. Az állami tanító — amint meg van Írva — állami tisztviselő. Ezt senki sem tagadhatja el, szeretnők látni azt a laikust is, ki azt állítaná, hogy az állami tanító nem állami tisztviselő? Viszont álljon elő az az állami tanító, aki szerényen bár, de magát mégis tényleg állami tisztviselőnek minősíti ? Van-e? Van. Ki az? Akinek titulus bibendije van. No hát ha van olyan áll. tanító, különösen ha családos, hát az éljen meg a titulusból. Mit kér, tehát nem követel, az áll. tanítói kar ? Azt, hogy a kormány ne tegye ki az áll. tanítókat a többi kisebb kvalifikációval bíró állami tisztviselők éle és gúny céltáblájául. Ha állami tisztviselő az állami tanító, akkor legyen az tényleg, nem csak — papiroson. itt van a másik seb : Nyugdíjtörvényünk revíziója. Magyarország 40 ezer tanítójának jogos méltányos kérelme, melynek elintézését már évtizedek óta megígérték és ma is csak ott tartunk, az ígéretnél. A legmesszebbmenő jóindulatú Ígéretnél. Hány tanító dőlt ki már a küzdő táborból, az élők sorából azóta és vájjon hány fog még kidőlni, mig nyomorúságos nyugdíjtörvényünk revízió alá kerül ? Pedig nagyon reá érett a revízióra e
