Tanügyi Értesítő, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1910-04-15 / 4. szám
TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 81 „Munkásság az élet sója“ jeligéjű rövid bevezetésében dolgos, munkás családot s a népiskola életre nevelését érinti, melyhez a munkát is segítségül kell vennünk. A tárgyalás során etikai eredményül a munkára való nevelést, a munka megszeretését, pedagógia eredményül pedig az etikaiban megnyilatkozó fennebbin kivül az iparos pályának a mainál helyesebb megbecsülését mondja. A kézimunkát sarkaiénak és serkentőnek állítja, mely a tanító értékét a tanulók és szülők előtt is emeli. Kézimunka tanitás közben a gyermek egyéniségét kiismerni könnyebb. Mindezek mellett „neveli a tetterőt, fejleszti az akaratot s hozzájárul a jellem fejlődéséhez.“ Ezért az arra fordított idő- és pénzáldozatot hasznosnak mondja, mely bőségesen meghozza az eredményt, fontosabbat az anyaginál. A munka nyelvezete jó, magyaros, könnyen folyó, magát a kérdést kitérés nélkül tárgyalja. Helyenként azonban, igy pl. a befejező résznél is, szerfölött odavetetten, felületesen megirott, pongyola. „A fiu-kézimunka nem tantárgy, hanem módszer“ jeligéjű dolgozat közel 16 oldalból 6 oldalos hosszú bevezetésben a nevelést a legnagyobb problémának mondja. A gyermek lelki megismerésének szükségét hangoztaja. Megemlékezik a régi tanítóról, a régi iskola tanulóiról úgy, hogy azok lelkesedni tudtak, mig a maiak életuntak. Egy boldogabb kialakuláshoz szükségesnek tartja a kézimunkát- A tárgyalást a munkásság jó hatásainak érintésével kezdi. Bizonyítja, hogy milyen különbség van a csak elbeszélve tanitás és ama tanitás közt, ahol maga a gyermek cselekszi amit tanul. A kézimunkát olyannak mondja, melyet szerinte minden tárgynál alkalmazhat az ember s arra a következtetésre jut, hogy a „fiu-kézimunkára költeni érdemes, .........mert a tanításnál elért er edmény értéke jóval felülmúlja a fiukézimunka tanítása nélküli vértelen eredményt.“ Ez a dolgozat úgy a bevezetésben, mint a tárgyalásnál sok oda nem valót érint. Előszeretettel kezeli a nagyokat mondást. Szerinte „tanügyi rendszerünk a csőd szélére jutott“ a tanuló „tudta milyen magas a Gaurizankár, Monteverest, hány lakosa van Montreal nak, de az édes haza földrajzából a szülőföld ismeretétől távol állott“ stb. Két helyen is említi, hogy a sablonos nyelvtanítás milyen s mennyivel jobb annál a mai. Az ismeretnyujtás módszertani alakjai közül a közlő, kifejtő alakot is felemlíti s úgy jut arra, hogy a fiukézimunka módszer, melyet nem azon megszabott órákban, hanem alkalmilag, minden óra és tantárgy keretén belül tanítsunk. Befejezésében mint a fiukézimunka terjedésének akadályát az iskolafentartók szükkeblüségét, konzervatív felfogását stb. említi meg. Ez a dolgozat nagyon ellaposodó. Sok forrásra hivatkozik írója az első lapon, de azokból nem merit. Többféle gondolatot érint, ami a tárgyhoz nem tartozik s magát a tárgyat ki nem me-
