Tanügyi Értesítő, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1910-04-15 / 4. szám
TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 79 iskoláira, melyek ezáltal érték el a tanítási kedvet, az egészséges versengésre való hajlamot. E dolgozatnál alaki felosztásról szó nem lehet. Rendszertelen, ötletszerű gondolathalmaz. Az iró nem igyekszik a felvetett kérdés tárgyilagos fejtegetésére, hisz kifejezett felfogása, hogy a tétel szövegezése rossz. 0 mint említettük — a maga által felállított hangzatos jeligét törekszik összefüggéstelen frázisokban bizonyítani. Dolgozatában ellen mondás ellenmondást követ. Sok volna mindet felemlíteni, de egy párt mutatványul ide iktatunk. Elveti, kárhoztatja a régiek tanítási módszereit, de mégis állítja, hogy életrevaló nemzedéket neveltek, mig kezünk alól — a modern s általa is helyeselt elvek szerinti eljárással — életunt ifjúság kerül ki. A képben bemutatott tengerszemről nem tudott a gyermek fogalmat alkotni, de az „uj módszer“ ezt megcsináltatja vele anyagból, bár most sem szemlélheti az elkészítendő tárgyat. A jeligében kifejezett gondolat iránti szeretet, vagy a forrásmunkákból merített anyagot akarva teljesen felhasználni, oda vitte, hogy végül egy chaost nyújtott. Mennydörög olyan dolgok ellen, miket a tanítói névre igényt tartó már rég elfelejtett s beszél dolgokról, melyek a felvetett kérdéstől annyira állanak, mint Makó Jeruzsálemtől. Nyelvezete nehézkes. Szeret hasonlatokkal élni, de hasonlatai rosszak. Ezekből is közlünk egyet. „A gyermeki lélek fejlődése hasonló egy folyamhoz, melybe azonban csak egyszer léphetünk belé. Mint a folyam, úgy ez is kikutathatatlan mélységekből fakad.“ Majd egy helyen minden megtanulható dologtól megtagadja a komolyságot. Ezt mondja: „Gyakorlás, gyakorlás és ismét gyakorlás,“ ez a jelszó s a helyesírás megszűnt komoly, megtanulha- tatlan tudománynak lenni. A harmadik dolgozat jeligéje: „Mindeneket megpróbáljatok s ami jó azt megtartsátak.“ Rapsodikus rövidséggel felel a kitűzött kérdésre igennel. Állításának objektiv voltát igyekszik a következőkkel igazolni. A nevelésben a munkaszeretet kifejlesztése az első kívánalmak között foglal helyet. A könyv nevelő hatását elismerve, természetesebb folyamatnak tartja, ha célunk elérésére a gyermek játékából indulunk ki s felköltve benne a munkával járó örömérzetet, a munkaszeretetei erősítjük. Munkája főrészében vázolja, mily képzőleg hát a kézimunka a jellemre, mennyire erőssiti az akaratot s fejlesztve az ízlést, mint támaszt érdeklődést a szép iránt, sőt egyesekben művészi hajlamokat is ébreszt. Vizsgálja, hogy a kézimunkától mily szociális és gazdasági hasznot várhatunk. Majd a fiukézimunka ellen felhozott panaszokkal foglalkozik. Az idővesztességet látszatnak mondja. Tagadja, hogy a kézimunka a fegyelmet megbontja. A tanteremnek munkateremmé való átalakítására s a szemétre azt mondja, kogy megszokjuk, mint a mi- mikázást.
