Tanügyi Értesítő, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1910-04-15 / 4. szám
78 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ nitó az iskolában is elkészítheti. Természetesen azért, hogy olcsóbb legyen. Szerintünk ez nem vezetne célhoz. Először a gyermekek ezt nem tudnák elvégezni, de nem is iskolába való foglalkozás, másodszor időrabló munka. A tanítói tekintély erősítésének véli e megjegyzést: „látod, a tanító ur mindent tud, még ehez is ért.“ Véleményünk, hogy az ilyen kijelentéseknek nincsen értékük, s nem kell szó nélkül hagyni, mert később, mikor az ellenkezőjét is láthatja a gyermek, a belőle származó tekintély nagyon hamar el fog enyészni. Szólanunk kell a mű külső kiállításáról is, bár ez nem tartozik szorosan az érdemleges bírálathoz. A dolgozat televan a legelemibb helyesírási hibákkal. Tudjuk, hogy másolat van a kezünkben, de tanító embernek ügyelni kell arra, hogy az elemi iskolás gyermekektől megkívánt helyesírási fokon alul álló külsővel ne bocsássa nyilvánosság elé helyes és jó gondolatait. A második számú pályamunka jeligéje: „A fiukézimunka nem tantárgy, hanem módszer.“ Dolgozatában állítja, hogy az Egyesület által kitűzött tétel fonnulázása rossz s igy ő jeligéjét igyekszik bizonyítani. Munkája elején az életfeladatok legnagyobb problémájának mondja a nevelést, de azt véli, hogy e téren egységes megállapodásra jutni lehetetlenség. Tagadja a pedagógusok azon állítását, hogy a gyermek lelke tiszta lap volna, melyre a nevelő hivatása az ismeretek s érzések megrögzítése. Szerinte a gyermek lelkében meglevő erőket kell kifejleszteni. Ezt munkával érjük el. Feltünteti az akarat fejlesztésének fontosságát s erősen hangoztatja a gyermeki lélek megismerésének szükségét. Bírálja a régiek módszerét, de egyben kijelenti, hogy az iskola a mai alakjában sem felel meg etikai rendeltetésének. Mostani tanítási eljárásainkat helyesli s nagy hatásúaknak mondja. Nagy ellentétül azt állítja, hogy a régiek kevesebb tudással nagyobb erkölcsi erőt fejlesztettek tanítványaikban s hogy a régi iskola tanítói telve voltak az élet iránt lelkesedéssel, mig a maiak életuntak s korán merülnek el „a posványok fertőjében.“ E bajokat azonban orvosolni fogja „az uj módszer“ — a fiú kézimunka. A kitűzött kérdésre igennel felel. Véleménye, hogy tanügyünk a csőd szélére jutott. Reggeltől estig magoltatunk s beszélünk a gyermekeknek tengerszemről, mederről s a gyermeknek sejtelme sincs: milyen az? Ezután az „uj módszer“ szerint mindezeket megcsinálja anyagból. A képpel való szemléltetés semmi. „A kép néma, a tárgy beszél.“ Hosszan tárgyalja, hogy az elemi iskola összes tárgyait a fiukézimunka által kedveltetjiik meg s tanításunk ez által lesz olyanná, amilyennek lennie kell. Ez eredmények teszik indokolttá a kiadásokat. Megnyugtatja a mesterembereket is, hogy kezükből nem akarjuk szerszámaikat kivenni. Célunk csak az, hogy a mesterségeket megkedveltessük. Végül rámutat az utasítás idevonatkozó részére, mely a fiukézimunka céljául a munkaszeretetei tűzi ki s hivatkozik az Unió
