Tanügyi Értesítő, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1910-04-15 / 4. szám

TANÜGYI ÉRTESÍTŐ

77

Látható ebből, hogy szerző téves utón indult el s igy nem is lyukadhatott oda, ahova a pályatétel értelmében érkeznie kellett volna. Miután egészen más a pályakérdés, mint amit szerző jobb ügyhöz méltó buzgalommal s következetességgel fejteget, dolgozatának érdemleges bírálatába nem is bocsátkozhatunk. A kitűzött pályatételben kétértelműség nincs, mert ezen kitétel „koedukáció“ világosan jelzi, hogy miről van szó. Ennélfogva szerző egyedül magának tulajdoníthatja, hogy dolgozata ezúttal figyelembe vehető nem volt.

Az elől kifejtett álláspontra helyezkedve, a pályadijat az első számú munka szerzőjének Ítéljük.

II.

„A népiskolai fiu-kézimunka tanítására fordított idő- és pénzáldozattal arányban állanak-e a gyakorlatban elérhető etikai és pa- edagogiai eredmények ?“ c. tételre három pályamunka érkezett be.

Az első mü jeligéje: „Munkásság az élet sója“. Szerző a bevezetésben a népiskola célját az életre való nevelésben, a munkás családtagban, a hazának s az egész társadalomnak hasznos polgárok képzésében állítja elénk. Fejtegeti, hogy e célt a munka- szeretet felköltése, ápolása s megszilárdítása által érhetjük el.

A tárgyalásban — igen helyesen — a tételt két részre választja s először az etikai eredményt igyekszik kimutatni. Részletesen megbecsüli az időt és anyagértéket, mit a kézimunkaoktatás igényel s ellenértékűi megállapítja etikai eredményekül — a bevezetésben hangoztatott cél elérésén kívül — a tetterő és az akarat fejlődését, a szív nemességét, a kedély derűjét. Paedagogiai eredményül — az etikai eredmények következése képen — az iparos pályák helyes értékelését, a gyermek egyéniségének intenzivebb kiismerését, a tanító munkájának igaz megbecsülését állítja az olvasó elé. Cáfolja egyesek azon felfogását, hogy a kézimunka tanítás a fegyelmet lazítja, sőt egyik fegyelmi eszköznek tünteti fel. Hangoztatja, hogy a kézimunka a megfeszített szellemi foglalkozásban elfáradt idegek frisseségét előmozdítja. Mindezek után befejezésében kimondja, hogy a kézimunkára fordított idő és pénzáldozat hasznos befektetés.

E mű felosztása ellen kifogás nem emelhető. Megtartja az általános formát. A kitűzött tételt kellő alapossággal, gonddal, de nem túlzott terjedelmességgel fejtegeti. A tárgytól nem tér el. Érzi a társadalmi élet átalakuló folyamatát. Szociális érzék vonult át a dolgozaton. Ez képezi úgyszólván a magot, mely köré csoportosulnak az apróbb eredmények. Mondatszerkesztései jók, nyelvezete folyékony, magyaros.

A tárgy iránti szeretet azonban némelykor elragadja. Egy helyen azt állítja, hogy a kézimunkához szükséges anyagot a ta-