Tanügyi Értesítő, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1910-12-15 / 10. szám

TANÜGYI ÉRTESÍTŐ

5

roszok. Mert ők nem csak megmentették e földet, e nemzetet magyarnak. De megteremtették a nemzet történeti alapján az uj Magyarországot is.

Ám ki kell mondanom, hogy a mai fiatalabb tanító nemzedék egy részében tultengésbe esett a jog érzete. A jogokat ajkaikon hordozzák. És minduntalan hordozzák. De e kötelesség érzete szivükben gyökeret nem vert. Működésük nyomán áldás nem fakad.

Ennek az élő benyomásnak adott kifejezést a képviselőházban, a sajtóban az a kritika, mely körülbelül igy szól:

— Igen. A nemzetet a tanítók mozgalma figyelmezteti a sürgősen orvoslandó helyzetre, az anyagi forrásoknak áldozatok árán való minél bővebb megnyitására. De nem csak erre. Bele markol a nemzet leikébe a kóros kinövés is, mely a tanítóságnak, különösen a fiatal nemzedéknek könnyű, felületes, komoly kötelességeket nem ismerő életében már már felénk kiált. A tanítói jellem sokakban hiányzik. A nemes felelősség-érzet, a kötelesség teljesítésének önmagukra szabott erkölcsi kényszere, az a fenséges adósság, melyet magukra vállaltak a hazával és emberekkel szemben . . . hiányzik. Bizony, hogy sok tanító részére a nemzet előlegezi az áldozatot és erőmegfeszítést ... a jövő számára.

Majd ismét:

— Általános a panasz, hogy a fiatal tanító nemzedék egy része nem ismeri azt az igazságot, melyet Gibbon, a nagy gondolkodó igy fejezett ki: Két képző iskolánk van. Az iskola maga. És a másik: az élet, az önképzés. Ez utóbbi a legszükségesebb. Nélküle befejezetlen iskolázásunk. És a mi tanítói karunkban találkozunk felületes, pedagógiai gyengeségekkel jól megrakott tanítókkal. A felületesség és az üres demagóia az ő jellemük kiválósága. Az uj nemzedék oly arrogionciával lép az iskolába és életbe, mintha a kis ujjábán volna a jénai egyetemi tanárok összes tudománya. Pedig a léleknek, a tudásnak, a szívnek, a jellemnek, a kötelességtudásnak, erkölcsnek és az ép testnek harmóniás békéjében, ossz-