Tanügyi Értesítő, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1910-12-15 / 10. szám
6 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ hangjában van, rejlik a tanítói hivatás nagysága, jogainak erőssége és a nemzetnek irántuk való kötelessége. II. A tanitó-világban észlelhető hullámzásnak, mondható láznak másik forrása: az a szellemi, eszmei áramlat, mely néhai, tudós Bodnár Zsigmond elmélete szerint időnkint megteszi a maga hullámvonalas mozgását. Ez az újkori eszmeáradat természetesen érinti a tanitó-világot. A pedagógiát is. A nevelés céljának és fogalmának egész körét. Ma például az úgynevezett szabad-gondolkozás, szabad egyesülés, szabad szellem járja . . . Megvallom, hogy bár a lélektannak vagyok képesített tanára, de én nem tudok tisztába jönni, hogy mire jó az a nagy hangon emlegetett „szabad“ szó pl. — a gondolkodásra vonatkozólag. ’Iszen normális ember nem gondolkodhatik máskép, csak egy féle kép. Amint már Arisztotelész megállapította. Észbe venni. Észben feldolgozni. És észszerűen cselekedni. És nem tudom, honnan veszik a privilégiumot egyes tudósok arra, hogy csak azt tartsák szabad-gondolkodásnak, amit ők ilyennek megjelölnek? Hát csalatkozhatlanok? Hát a szabadságot csak a maguk gondolkodása cimén sajátítják ki? Miért szabad pl. az élet céljáról csak úgy gondolkodni, mint ők? És miért nem szabad nekem úgy feldolgoznom eszemben e kérdést, a mint, a hogyan engem a gondolkodás törvénye arra rávezet. Itt van ám a kérdések csomópontja. Igen, ott van a kérdés veleje a nevelést illetőleg is, hogy miként gondolkozom az élet céljairól. A társadalomról. A nemzetről. A családról. Az emberről. A gyermekről ... A két tábort, mely ma már letagadhatlanul egymással szemben áll — ezek a kérdések választják el. Ott tartunk, hogy a nevelés célját illetőleg az egyik táborban nincsenek tisztában. A tanügy végcéljában való ingadozás — soha se’ volt nagyobb, mint ma.
