Tanügyi Értesítő, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1910-10-15 / 8. szám
6 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ Mi is az a jellem ? Az ifjúkor virága, a férfikor gyümölcse s általában pedig az embernek legszebb dísze. Kánt, a hires német bölcsész egy Ízben egy ifjú egyénisége felől tudakozódván, azt a választ nyerte, hogy az illető jellemes ember. Elég — szólt erre a bölcsész — ez a legszebb bizonyítvány ! A jellem azonban nem velünk született tulajdonság; az csak kitartó s öntudatos munkásság eredménye. A gyermekkorban csak az alapját rakhatjuk le és irányt adhatunk a jellemnek; de a teljes irányban fejlesztett értelem által gondolkodásunknak, cselekvésünknek irányt adhatunk s arra a határozottság jellegét mintegy reányomhatjuk. A jellemes ember abban tűnik ki mások felett, hogy elveihez hü s elhatározásában megingathatlan marad; ellentétben az olyan emberrel, ki cselekvéseiben tétovázik s mint a nádszál folyvást ingadozik; elhatározását és cselekvését a változó befolyások és körülmények szerint minduntalan változtatja. A jellemnek lehetnek elfajulásai is, u. i. lehet valaki köny- nyelmü, irigykedő, keményszívű és nagyravágyó jellem. A közönséges életben azonban nem beszélünk rossz jellemről, mert a rosszban való kitartást inkább következetességnek, mint jellemnek szokták nevezni. A valódi jellem az, amelynek tiszta vallásos érzés, az erény az alapja s a józan ész az irányítója. Ha a természetben széttekintünk s ha akár az egyes ember, akár az emberiség fejlődését vizsgáljuk: arra a meggyőződésre jutunk, hogy sem a természetben, sem az egyes ember, sem pedig az emberiség életében nincs megállapodás. Minden változik, bizonyos fejlődésnek van alávetve s a tökéletesedésnek bizonyos fokára fölemelkedik. Bizonyítják ezt ama találmányok, felfedezések, melyekkel korunk minden téren dicsekedhetik. így van ez az egyes emberrel is. Az emberben is megvan a tökéletesedés csirája és igy fejlődnie kell jó vagy rossz irányban, aszerint, amint a behatások kedvező avagy káros hatással vannak -reá. Az eddig megállapított nevelési elvek irányt adnak a nevelőnek arra nézve, hogy miként irányítsa a nevelést s miként és mily eszközökkel hasson növendékére, hogy később a társadalomban rendeltetésének megfelelhessen. A gyermek rendeltetése pedig az, ami minden emberé, t. i. azon a téren s abban a körben, melyet a gondviselés számára kijelölt, minden szépre, jóra törekedni és erényes életet élni; mert a tökéletesedés épen az erkölcsös életben valósul meg. Hogyan kell hát a gyermeket nevelni s a nevelés körül minő eszközöket kell felhásználni, hogy valódi rendeltetését betölthesse ?
