Tanügyi Értesítő, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1910-10-15 / 8. szám
2 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ kaiméval arról is, hogy a tanítóság immár nem csak egy hivatalnok gárda, hogy a tanítóság nem csak egy gépezet, melyet reggeltől napestig lehet munkában hajtani, hanem egy nagy, tenni s alkotni tudó erkölcsi erő. Rendkívül meg van könnyítve annak a hadseregnek, helyzete valamilyes csata, ütközet előtt, melynek kitűnő vezére van, melynek élén értelmes arra termett vezető tábornok áll. A mi helyzetünk is ilyen volt. Vármegyénk tanitó-seregének is az élén szeretett tanfelügyelőnkben a gondviselés egy széleslátókörü, vasakaratu vezért állított és amidőn őt küzdelmünk, munkánk élén láttuk, már meg voltunk győződve arról, hogy nyert csatánk van. Ott láttuk őt az eszme megszületésétől az attila- utcai palota felavatásáig mindenütt, ahol dolgozni kellett. Halomszámra gyártotta a szerepeket, osztotta azokat, útbaigazítást adott, tárgyalt ezzel is, azzal is s ha valahol ügyünk előbbrevitele valami akadályba ütközött, ott termett és erkölcsi erejénék súlyba vetésével elhárított mindent a haladás utjából. S kérdem az oly hadsereg, mely ilyen kitűnő, talentumos vezérrel bir, nem kész-e utána még a biztos halálba is rohanni ? Úgy voltunk mi is, amikor láttuk szeretett s nagyrabecsiilt vezérünket, hogy éjt-napotösszetéve, hivatalos teendői elvégzése mellett ügyünk érdekében lankadatlan kitartással küzd, mi is természetesen, hogy követtük őt nyomról-nyomra, lépés- ről-lépésre a munkában. így s csakis igy lehetett az ige testté. És miért, kiért fáradt dolgozott ? Csakis az ő tanítóinak közérdekéért, csakis azok közös javáért — a tanítók gyermekeiért! Valóban mély hálával eltelve gondolunk derék kir. tanfelügyelőnk önzetlen ügybuzgóságára, mellyel nem csak a vármegye, de az ország tanítóságának nagyrabecsülését, tiszteletét s háláját biztosította magának. Mély hálával gondolunk mindazokra, akik erkölcsi és anyagi segítséget nyújtottak, hogy gyermekeink ne maradjanak iskolázatlanul, segítséget nyújtottak ahhoz, hogy gyermekeinket oly intézetben neveltethetjük fel, mely a vallás, erkölcs és hazafiasság szent érzelmeire van bazi- rozva.