Tanügyi Értesítő, 1909 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1909-05-25 / 5. szám

tanügyi értesítő 9 tassa a tanító, nemkülönben hasonló értékűek a hazafias költe­mények is. Ezen eszközök mély hatással vannak a gyermek szivére és a hazafiasság lendítésére, ezekkel többet ér el a tanító, mint a legmelegebb szavakkal. 10. Nem szabad elfelejtenem, hogy az igazi mély vallásos érzület fontos tényező a honszeretet fejlesztésében. Aki vallásos kötelességeinek szívesen tesz eleget, az isteni törvények megtar­tása által, ez maga az Alkotó iránti szeretet is, már pedig ki ragaszkodik Istenéhez, önkénytelenül szereti hazáját is. Azonban ezen elősorolt eszközök mit sem érnek, ha a tanító nem áll élő példaként a gyermek előtt. Beszélhet a nevelő a leg­szebb, a legékesebb hangon a hazáról, buzdíthatja növendékeit engedelmességre, tiszteletre a király és törvények iránt, előadhatja a legszebben a történelmet, a legrészletesebben a földrajzot, mind ez csak szó marad — ha tettei nem a hazaszeretetei bizonyítják. Miként legyen a gyermek büszke arra, hogy magyar, ha tanítója nem úgy érez, miként érezzenek tiszteletet elöljáróik iránt, ha a tanító nem szól kellő tisztelettel az uralkodóról. Hogy teljesítsék készséggel az iskolai törvényeket, ha maga a tanító igyekszik ezeket kijátszani, hogy legyen a tanuló felnőtt korában kötelesség- szerető honpolgár, mikor tanítója nem szívesen teszi kötelessé­gét. Mindezeket megérzi a gyermek anélkül, hogy valaki neki erről szólna, mintegy ösztönszeriileg tudomására jő nevelője valódi indulatáról, nem szavai, de tettei után. Ha azt akarjuk, hogy növendékeinket a haza jó polgáraivá neveljük, világosítsunk mi magunk előttük fáklyaként; hassa át sziveinket a haza iránli önfeláldozó szeretet, nemzetünkért való lelkesültség ; járja át lelkünket büszkeséggel ama tudat, hogy magyarok vagyunk. Ha a tanító lelkét átjárja a hazaszeretet szent lángja, akkor hivatásának magaslatán áll, átérzi kötelességét, melyet a haza a tanítói karra ráró. Hiszen kertészek vagyunk a gyermeki szív nemes érzelmeinek fejtesztésében és ezen tény­kedésünkben fáradhatlanul hintjük a hazaszeretet magvait, melyek egykor a gondjainkra bízott növendékeink szivét körülölelik, fárad­ságunk meghozandja gyümölcsét, ha a hazának hü honfikat és honleányokat neveltünk. Bennünket az isteni Gondviselés arra a pályára helyezett, hol nem ágyudübörgés között kell szolgálnunk a hazát; de kije­lölt részünkre egy zászlót, a hazaszeretet lobogóját, melyet híven kell lengetnünk külön és együttesen, ha megakarjuk mutatni, hogy szivünk átérzi a legideálisabb érzelmet, a hon iránti lelkesedést. Élénken él bennem azon tudat, hogy az ország bármely részén működő kartársam át van hatva ezen nemes érzelem magasztos voltától és igy együttesen, egy láncot képezve vezet­jük növendékeink szivét ezen szent cél felé. Legyen hazánk ege derült, vagy borítsák fellegek, a magyar tanítói kar lelkülete a hazaszeretet nyilvánításában rendületlen. Nagybánya. Uaztktt W*étet'.

Next

/
Thumbnails
Contents