Tanügyi Értesítő, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1907-01-25 / 1. szám
TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 13 OTTHON. Egy vén tanító levelei. Irta: /“aftiiit/ Fjh/ok. Folytatás. 16- ik levél. Kedves Barátom! A tanfelügyelőmnek tett Ígéretemet beváltani nem nagy nehézségembe kerül, mert én nem iszom sem sört, sem bort, sem pálinkát vagy más szeszes italt még ünnepnap sem, még ha kívánom sem. Az oka rövid: kincs nincs rá. A szervezésen túl vagyok s ebben nagy segítségemre volt az én bolond kis szarkám. Üres időmben egyes apró-cseprő dologra megtanítottam s tudományát tanítványaimnak is elmondtam és bemutattam, ezek meg odahaza mondták el. A kíváncsiság néhány embert ide hajtott. Szívesen beszéltem velők s mutattam be szarkám ügyességét, mit nem győztek eléggé csodálni; a szájukon meg önként szaladt’ ki, hogy őket is megtaníthatnám valamire. Lépen ragadtak. Azonnal fogadást tétettem a jelen voltakkal, hogy minden héten háromszor délután 4 órától esteli 8-ig feljönnek az iskolába, majd ott megfogják hallani mit csinálunk s akinek tetszik tovább is jár egész télen, akinek pedig unalmas ott hagyja. A vállalkozók megjelentek s olyan áhítattal hallgatták beszédemet, hogy még 8 órakor sem akartak távozni s a végén arra kértek, hadd jöhessenek minden nap. Beleegyeztem s más nap az én embereim száma meg kétszereződött. Embereimet észrevétlenül szoktattam el a kocsmától, miért az asszonynépség előtt nagy volt a tekintélyem és jutalinazatlanul sem maradtam. Egy kis kolbász, egy kis hurka kidukált. De bezzeg oda volt a becsület a korcsmáros előtt. Uton- utfélen rágalmazott, kigyót-békát rám kiáltott s megfenyegetett, hogy a szűrömet rövid idő alatt kiteszi a községből ha ezer vagy kétezer forintba kerül is. Majd meglátjuk, én nem félek, de a jövőt ki tudja? A történtekről értesítelek. Most Isten veled ölel régi barátod N. N. 17- ik levél. Kedves Barátom! Az én népem elénekelheti a zsoltáriróval „Mint a Sión hegye megállók s nem ingadozók.“ Ezeket lábukról egy hamar le nem
