Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906-11-25 / 9. szám
tanügyi értesítő 9 végzetes hibánk és bajunk eddig is! — hanem, ha élni és érvényesülni akarunk, mielőbb a társadalmi munkatérre kell egyetem- legesen lépnünk. Ha van bennünk erő, tehetség, érték: akkor — de csakis akkor — valóban győzni fogunk; mig ha időleges kedvezőtlen körülmények megtörik energiánkat s reményteljes munkakedvünket, akkor saját sorsunkat pecsételtük meg.*) (Szatmár-Németi.) , , v 7 M/iror//# Munka és jutalom. Egy statisztikát olvastam. Megdöbbentem az adataitól. Minden numerus egy-egy újabb bizonyítéka annak, hogy pusztul a magyar. A székelységet részben Oláhország, a magyarságot Amerika szívta fel, szívja be. A magyar terület itt-ott lassan-lassan apródonkint kisiklik a kezünkből sok helyen magyar-ellenes kezekbe. Ahol a propagandisták megvetették a lábukat, már a magyar szó is szőkébb körre szorul, ahelyett, hogy terjedne. Ahol nincsen állami iskola, a magyarságtól távoli helyeken Magyarországban idegen szó hallszik s ahol pedig ilyen helyeken állami népiskola van, erős harcot kell kiállanía magyar-ellenes merev állásfoglalás miatt. A tanfelügyelő előrelátó politikája, tapintata s a megyei kormányzat embereinek közbenjáró fellépése és állandó ébersége, ha segítenek valamennyit abban, hogy a tanító magyar nyelvet terjesztő nehéz misszióját megkezdhesse, teljesíthesse. Ilyen helyeken a tanító hazaszeretete folyton próbát áll ki. S az eredmény ritkán áll csak megközelítőleg is arányban a megfeszített munkával. Pusztul a magyarság, tért vészit állandóan. Egy-egy község határán itt is, ott is látszik az oláhság előnyomulása. Az ősi egyszerűségben visszamaradt tanulatlan nép uj földjén megveti a lábát. Megmarad ott is tudatlan, igénytelen népnek, aki ételben szűkös, szokásaiban elmaradt s gyűjti a pénzt, a vagyont és a magyar koldusbottal a kezében, mehet más hazát keresni. De hát ő a hibás ! (?) Ezekkel az ismert tényekkel szemben azonban a magyar hazafiaknak s köztük nekünk tanítóknak is kötelességeink vannak. Az első teendő az volna, hogy a magyarság összetartson s hogy a föld megtartásában a magyar ugyanolyan segítőt találjon, amilyenre a földszerzésben egyik-másik nem magyar saját nemzetiségének propagandistáinál talál. A másik pedig az, hogy munkaadás által építtetéseknél parcellázások utján nagy állami vagy más birtokoknál részt, munkát, teret találjon a foglalkozásra és *) Ezen a próbán már túlestünk. Ki vonhatja most kétségbe a tanítóság energiáját? Szerk.
