Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906-11-25 / 9. szám
10 tanügyi értesítő megélhetésre a magyar. Ehhez járulna az, hogy a megyei tisztviselők, a megyei intelligencia kisebb és nagyobb emberei mind tanácsadói, támogatói legyenek a népnek. Az az elv, hogy foglalkozzunk a néppel, ne csak egy gyűlés keretében elhangzott szép idea legyen, hanem megvalósuljon a gyakorlatban is. Mindezt elmondták mások s kimerítően tárgyalták. Az én felfogásom és tapasztalatom az, hogy a magyarságnak a megmentéséért az ország egészséges politikáján kívül s a mondottakon kívül mi tanítók is sokat tehetünk. Nem mindent, de sokat. Az alkalmi tanácsok, felvilágosítások, ifjúsági egyletben, társaságban adott útbaigazítások, a kérdés lényegét tárgyaló előadások, az iskolában a munkásságra, hazaszeretetre tanítás, szoktatás mind alkalmasok arra, hogy a magyarságnak a megerősödéséhez vagy a megtartásához naponta egy-egy szemernyivel járuljunk. Azonban ez lassú hangya-munka, amelynek eredménye csak olyan, hogy akkor érzik, ha hiányzik. Nekünk tanítóknak ezt a munkát kötelességünk megadni azért is, mert magyarok vagyunk. Az országnak pedig kötelessége erre impulsust, lelkesedést önteni belénk s jutalmat adni nekünk, mert ha ez nincsen, ha ez hiányzik, a kénytelen kelletlen munkából hazánknak nyeresége semmi, kára pedig számokban ki sem fejezhető óriási lesz. Méltó a munkás a maga bérére. A tanítói munka is méltó a jutalomra. Az a jutalom kedvet ad majd a további munkára. Az a jutalom fog megmenteni attól, hogy úgy ne járjunk, mint az a társunk, akinek az Amerikába készülő férfi, akit a haza elhagyásának gondolatától vissza igyekezett tartani, ezzel felelt: — Ugyan, tanító úr, ne dicsérje már ezt a szép hazát, hiszen Önnek is csak száraz kenyeret ad, de tisztességes megélhetést nem. Munkáját elfogadja s a jutalom érte az, hogy szolgának is, urnák is szegény, csak nyomorog. — De a hazáért nyomorgok — válaszolt a kollega. — Helyes, csakhogy a hazának nem nyomorgóra, hanem biztos megélhetési'! munkásra van szüksége 1 Nemde igaza volt? (Nagybánya). m*ékety Avjuia. Emlékezés egy érdemes tanügyi férfiúra. Valamikor az volt az államhatalom legfőbb gonja, hogy miképpen lehetne a nomád élethez szokott népet helyhez kötni. Mintha az ősi ösztön kezdene ismét úrrá lenni felettünk. Csakhogy ma már megcserélődtek a szerepek. A hivatalnok osztályon mutatkoznak a vándorlási hajlam tünetei. Avagy nem ezt bizonyítja a hivatalos lap naponkinti hosszú lisztája? Ma a hivatalnokoknak ott van a szükebb hazájok, ahova a mindenható
