Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906-03-25 / 3. szám
16 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ melyek az iskola vagy óvodai helyi hatóság irattárában őriztetnek, a várm. kir. tanfelügyelőséghez azonnal, jövőben pedig a statisztikai hivatalhoz való felküldéssel egyidejűleg rövid ideig tartó hivatali használatra megküldeni el ne mulasszák; f) a törvényhatóság területén működő összes állami anyakönyvvezetőknek, a határozat 6. pontjában foglalt intézkedés tudomás vétele végett; g) az egyházi főhatóságoknak azon kéréssel, hogy a fenhatóságok alá tartozó iskoláknál a jelzett miniszteri utasításban foglaltak pontos megvaló- sithatása érdekében saját részükről is rendelkezni kegyeskedjenek; h) Szatmár vármegye hivatalos lapjának és a „Tanügyi Értesítő“ szerkesztőségének Szatmár-Németi közlés, avagy ismertetés végett 1 — 1 példányban kiadatik. Kelt Nagykárolyban, a vármegyei közigazgatási bizottság 1906. február hó 9-én tartott ülésében. íVfi/ff/, elnök. «KH OTTHON. A gazdaságtan tanára. — Epizódok a tanítóképző intézetből. — A múltkori hasonló cimü cikkemben megemlékeztem az „öreg“ gazdaságtan tanárunkról, kit mindnyájan nagyon szerettünk természetes gondolkozásmódjáért, kedvességéért. Most is róla iiok. Az öreg nagyon szerette a tantárgyát, a gazdaságtant; tudta is minden izében, csupán a méhészet iránt nem tudott hevülni. Mikor odaértünk, csakhamar átsiklottunk rajta, kevés súlyt fektettünk reá. Nem is lett egyikünkből sem „Zirzon.“ De már arról sem az öreg, sem mi nem tehettünk, hogy a méhészet is a gazdaságtanhoz tartozik. Egy kellemes tavaszi napon délben értesít minket az „öreg,“ hogy délután az utolsó óra után gyakorlati bemutatás lesz a méhészetből s miután akkor még nem volt a képezdének méhese, a nemes város méhesében lesz a gyakorlati bemutatás; oda fogunk menni. Kiváncsiak voltunk, hogy ki tartja meg a gyakorlati bemutatást? A városi méhész-e, vagy az „öreg?“ Bizony az „öreg“ tartotta meg. Bármily nagy tisztelettel is viseltettünk a kis méhecskék, a szorgalom mintaképei iránt, a méhkashoz közel állani nagyon kevésnek volt bátorsága. Az igaz, hogy az „öreg“ is igen óvatos volt s talán épp ez volt az oka a nagyszerencsétlenségnek, ami ért bennünket. Az öreg magyarázat közben idegessé lett s véletlenül egy méhkast fellökött, melynek szorgalmas lakói iszonyú dühbe jővén, reánk támadtak. Nossza volt futás! Egy pillanat alatt kámforrá vált minden képezdész csak ketten maradtunk az öreggel, de csak azért, mert mi nem menekíiihettünk el. Mindketten kaptunk csípést eleget, de az öreg sokkal többet. Lassan kicammogtunk a méhesből, kérdi az öreg. — Megcsíptek, fiam? — Meg, tanár úr!
