Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906-01-25 / 1. szám
6 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ talán nem beszélek túlozva. Hiszen aki, mint tanítással foglalkozó, úgy a sáját gyermekeinek példás nevelésével, mint a gondjaira bízott gyermekek figyelmes, szeretetteljes, szigorú irányítása és helyes tanításával az emberiségnek a jövőjét építi meg, annak igazán gyakran kell vizsgálódnia saját bensejében s a mások lelki világában is. Tekintsünk most némileg távolabb az iskolánál. Nézzük azokat az általános szempontokat, amelyek az ország tanítóságát egyetemesen érintik. Nézzük meg, mit értünk el eddig és miféle munkára kell erős elhatározással készülnünk. Említsük első sorban a tanítói tekintélyt. Ha a tanítók egyetemét vesszük szemügyre, ha azt a szellemi megnyilatkozást nézzük figyelemmel, ami akár az „Országos bizottságinak, akár a tanítók más országos csoportjának vagy egyes megyék kiválóbb tanítóegyesületeinek gyűlésein a tanítók érettségét nyilvánosságra hozza, meg lehetünk elégedve. Ilyenkor jóleső nemes önérzettel mondjuk, hogy a magyarországi tanítóság nagy szellemi tőke — minthogy az is — s a tanítóságnak van tekintélye. Mikor meg vidékenként egyenként teszünk megfigyeléseket, többször lelohad a lelkesedésünk. Királyi tanfelügyelőnknek december havában a közigazgatási bizottságban előterjesztett tanügyi jelentésből egy rész, amely nehány gör. kath. iskolának tanítóiról mutat képet, azt igazolja, hogy a tanítóság egy részének tekintélye nem is lehet, mert nem bir az arra megkívántaié alappal. Ott hiba van az egyénekben, hiba az iskola közvetlen vezetésében. A hibákat felkeresi, éles szemmel meglátja s intézkedik az, aki hivatott reá. Mi csak egyszerűen a felvett tárggyal összefüggésben jelezzük azt az elszomorító tényt, hogy e hibának egyik ága abban a tanitóképezdei rendszerben is lehet, ami ágy is van, amiben ezek az egyének tanítókká növekedtek. Mert az el nem vitatható igazság, hogy a tanítói tekintélynek az aláásása éppen egyik-másik felekezetiek tanítóképzéséből indul ki egyenesen. A tanítóképzésnek gyöngéiről többet mondani most itt nem célom, csak érintettem e nyílt igazságnak az idejegyzésével. Már most az a lelkes iskolaügyi vezető és felügyelő, aki pl.: az egyetemes gyűlésen lefolyt események tanulságos impresszióival lelkében ilyen tapasztalatokat gyűjt, láthatja, hogy van tanítói tekintély és van tanítói érettség is, de nem éppen mindenütt s nem minden tanítóban. A tanítói tekintélyt az iskolai alapos munka mellett képzettség, tudás s kifogástalan példaadó társadalmi magatartás adják meg. Akiben ezek nincsenek meg, vagy egyáltalán nincsen tekintélye, vagy az csak látszólagos. A tanítói tekintély megszerzésének néha az igen súlyos anyagi körülmények lehetnek útjában, amire közeli példát is tudok, de a legtöbbször az illető egyéniségétől itigg csak. Ezért van aztán egy és ugyanazon helységben is bizonyos különbség a tanítók megkülönböztetésében a társadalomban. Az az állítás, hogy a tanítói tekintély kiemelkedése városou és falun más alapon épül fel, szerintem nem fogadható el. A