Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906-03-25 / 3. szám
2 tanügyi értesítő indult s ma már általános az óhaj, hogy az állami tanítók számára a szolgálati viszonylat minden ágát felölelő pragmatika alkottassák. Az állami tisztviselők orsz. bizottságának a szolgálati pragmatika tárgyában készített tervezete ismeretes. Nem is célom azért annak részletes ismertetésébe és bírálatába bocsátkozni, annyival inkább nem, mert a „Tanügyi Értesítő“ legközelebbi számában ezzel a szerkesztő már érdemileg foglalkozott, ráirányítva a figyelmet a tervezet ama hiányosságaira, melyek az állami tanítói kart legközvetlenebbül érintik. Helyes az, hogy az állami tanítók szolgálati viszonyainak szabályozása is a többi állami tisztviselőkével lehetőleg egyenlő mód és elvek szerint oldassák meg; de e mellett nem szabad megfeledkezni arról, hogy nekünk, tanítóknak, oly különleges érdekeink is vannak, amelyeket a szolgálati pragmatika megalkotásánál figyelmen kívül hagyni nem lenne se méltányos, se igazságos dolog. Ezen tanítói különleges érdekek közül most csak egyre kívánom a közfigyelmet irányítani. Ilyen érdekünk az, mely az állami tanítók igen nagy kontingensét közelről és érzékenyen érinti, hogy a felekezeti iskolák államosításával állami szolgálatba lépő tanítóknak a felekezeti iskolánál eltöltött összes szolgálati ideje az állami szolgálatba számíttassák be. Oly fájó pont ez az állami tanítók nagy részének lelkében, melynek orvoslása nem egyedül az érdekelt tanítók, de az állami népoktatásnak is eminens érdeke. Az a tudat, hogy az ugyanazon célok szolgálatában bár, de más zászló alatt folytatott — gyakran több évtizedes — becsületes munkálkodást az állami szolgálatba- lépéskor semmibe sem veszik: bizony, bizony, lehetetlen, hogy ólomsúlylyal ne nehezedjék annak — a gyakran nagy családdal megáldott — szegény tanítónak lelkére, ki ifjúkorának legszebb éveit a hazai népoktatás, tehát szintén az állam nagy érdekeinek szolgálatában töltötte el, ki ép úgy, mint szerencsésebb állami tanító társai, fiatal tetterejének és lelkesedésének összeségét ugyanannak a célnak elérésére fordította, ha fáradságos munkálkodásának gyümölcsét magára és családjára nézve veszni látja. Nem állhat az senkinek, legkevésbé pedig a tanügynek érdekében, hogy e sajnálatos körülmény tovább
