Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1906-12-25 / 10. szám

tanügyi értesítő 3 ahol magasabb képesítésű tanárok működnek, továbbá a polgári iskolákéval is, hogy azt hiszem, jó reformot viszek keresztül, ha a képezdék felügyeletét külön szak- felügyelőkre óhajtom bízni.“ Nagy jelentőségű szavak. Igenis ez a helyes. A „tanfelügyelőséget tisztán a a népiskola felügyeletével megbízni.“ Ámde akkor a pol­gári iskolát is — miként a képezdék lesznek — kérjük szakfelügyelők alá helyezni. Ez már annyira természetes, hogy — talán — kérni sem kell. Hiszen egy-egy vár­megyében 1—2 polgári iskolával szemben 500—600 népiskola nagy tanítói kara képviselete miatt „gyakorla­tilag kvalifikált egyén“, aki „kitűnő szolgálatot tehet“, csakis a nagy számú népiskolai tanítók sorából vehető. Helyesebb volna a polgári iskolát a középiskolához csa­tolni; ott a helyük. Nagy cselekedetre csak nagy lélek képes. Nem is oly régen volt miniszter, aki tárcáját a 300 frtos tanítói minimumhoz kötötte. A nemzeti kormány kultuszminisz­tere ma a tanfelügyelőséget kizárólag a népiskolák fel­ügyeletével szándékozik megbízni, mert „erre a célra sok a gyakorlatilag kvalifikált egyén“, akik kitűnő szol­gálatot tehetnének de igénybe nem vehetők, mert a képezdék és polgári iskolák felügyelete ma ezt nem engedi. Ma tehát olyan miniszterünk van, aki a népta­nítók igaz ügyének helyes felfogásával nemzeti létünk uj korszakát nyitja meg, mert a néptanitói érdemek igazságos felkarolása mérhetetlen következményeket fog maga után vonni a népművelésnél. Nem ecseteljük a mai viszonyokat. Nem tépjük föl a sebeket. Az elszigeteltség szégyenét és fájó érzését könnyű lesz feledni. A néptanitói pályán száz meg száz őszbecsavarodott nagy tudásu és nagy érdemű veterán kullog lehorgasztott fejjel, megsemmisülten, kik a múlt bűneinek élő áldozatai, hogy szemléltessék önmagukon a mai fiatal tanítóság előtt: minő a tanító pálya múltja. Ezzel a szomorú múlttal és jelennel szemben gróf Appo- nyi Albert a májusi napsugár éltető melegét lehelte nagy beszédében a tanítókra és életre keltette a fiatal tanító­ság haldokló ambícióját, mely fényt és meleget fog

Next

/
Thumbnails
Contents