Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1906-09-25 / 7. szám

16 TANÜGYI ÉRTESISŐ belőle az öreg iskola felügyelőt, hogy az, midőn magát egy sa­rokban, de kicsinyített alakban és teljesen élet hűen meglátta, majd hanyatt vágódott. Haragját az öregnek csilapitani még tudós direktorunk sem tudta. Gúnyt látott a diák munkájában és elhatározta, hogy pél­dásan fogja büntetni. Nagy befolyású ember volt s elhatározásá­nak érvényt tudott szerezni; év végével az én tanulótársamat a tápintézetből kitessékelte. Egy cseppet sem esett kétségbe; találékonysága itt is kise­gítette. Felcsapott preparándistának és kitünően érezte magát. Eddig sem ölte meg a sárkányt, de itt éppen here életet élt. Sokszor hangoztatta: „én teljesen meg vagyok győződve, hogy a jelen állapotnál csak a tanítóság lehet jobb és mert ez igy van, nem fogom veletek végig kínlódni a három évet; a legelső kínálkozó alkalmat megcsípem s faképnél hagylak ben­neteket.“ Úgy tett, ahogy mondta. Búcsúnk érzékeny volt. Ő némi fölénnyel tekintett reánk, mi meg irigy szemmel ő reá. Mindazon által nem volt nagyon büszke, mert megígérte, hogy szerzett tapasztalairól, mely majd annak idején reánk fér, értesíteni fog. E végből velem állandó levelezésben lesz. Az én barátom igazat mondott, a levelezést vélem a leg­utolsó időkig fenntartotta. Ezen leveleket, melyek egy öreg tanító élményeiről tesznek tanúbizonyságot s melyek a tanítóság előtt is érdekkel bírhatnak — barátom beleegyezésével — szívesen bocsátom kartársaim rendelkezésére. 1-ső levél. Kedves Barátom! Itt volnék hát boldog Arábiában. Minő más élet, milyen más világ ez. Ti nem is képzelitek mennyi változatot nyújt e pálya s mennyi nemes cselekedetre serkentheti az embert. Iskolaszéki elnököm — a pap — igen lekötelező módon fogadott; sok jó tanácscsal látott el és kijelölte az utat, mely népem szeretetéhez vezet. Elfogadtam a bölcs útbaigazítást és írhatom Neked, hogy jövőre már nem csak tanító, de egy személyben orgonista is leszek. Nem vagyok valami nagy zenész, de jó hallásom kisegít a bajból. Kegyetlen sokat gyakorolom magamat, de meg is van az eredménye, mert már nem csak a köznapi énekekkel vagyok tisztában, hanem a vasárnapiak sem okoznak fejtörést. Az iskolában is megy a dolog csöndesen. Döcögünk nap­ilap után; de hát, mint a papom mondta, ez most másodrendű kérdés, a fődolog a templom. Én szót fogadok és megyek e nagy tapasztalatu ember után. Kellemes állapotomat Csak az a gondolat zavarja meg néha,

Next

/
Thumbnails
Contents