Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1906-06-25 / 6. szám

10 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ iskolai tanítónőnek az almafáról tartott gyakorlati tanítása előzte meg. A sikerült tanítást a gyűlés tetszéssel fogadta s a működő tanítónőnek fáradozásáért köszönetét szavazott. Ezután kezdetét vette a gyűlés. Vladár F. megnyitóbeszéd­jében megemlékezik azon változásról, amely a nemzét életében — reméljük, — egy új korszak hajnalhasadását jelenti; bizalom és öröm támad a szívekben az iránt, hogy a változás a közeli múltban felidézett áldatlan állapotok helyett széles e hazában, közelebbről pedig a kúltura terén is fejlődést és haladást fog biztosítani. Aáegnyitóbeszédjét azzal fejezi be, hogy a gyűlésen a kir. tanfeliigyelöség képviseletében megjelent Sprenger Ferenc kir. s. tanfelügyelőt meleg szavakkal üdvözli, ki ez, üdvözlést meg­köszöni s kijelenti, hogy örömmel jött most is, hogy tanúja legyen a hozott határozatoknak. A gyűlés ezidei lefolyása abban is elüt az előzőktől, hogy most már érvényesülni kezdett azon elv, hogy ne annyira a tárgy­halmaz, mint a tartalom tekintessék főcélnak. A gyűlésen két tar­talmas felolvasás kötötte le főként a tanítóság érdeklődését. Először Téglás Lajos nagyecsedi áll. isk. igazgató „Az iskolák egységes szervezése, különös tekintettel a hatosztályú elemi isko­lára“ cim alatt tarlott felolvasást. Fejtegeti különösen azt, hogy az iskolák szervezése a gyakorlati élet követelményeinek nem felel meg, majd elsorolja azon módokat, melyek szerint az isko­lák modern alapon volnának szervezendök és átalakitandók. Neubauer Elemér „A gyermekvédelemről“ tartott felolvasást; tar­talmát a következő 8 pontban összefoglalva, mint határozati javaslatot, a testület egyhangúlag el is fogadja: 1. A gyermek- védelem legfőbb patronusa az állam legyen. 2. A társadalom Szintén vegye ki részét a gyermekvédelem nemes munkájából. 3. Az állami iskolákkal kapcsolatosan, ott, ahol arra szükség van, szervezzen az állam nakpözi otthonokat, 4. Községi és felekezeti népiskolák mellett létesítendő napközi otthonok költségeinek fede­zéséről társadalmi utón kell gondoskodni. 5. Az országos gyer­mekvédő ligának minden tanító legyen tagja. 6. Vállalkozzék a tanitóság a gyermekvédelem széleskörű propagálására. 7. A tör­vényhozás hathatós rendszabályok törvénybe iktatásával — pre­ventive — keljen a gyermekek védelmére. 8. A fennálló iskolai mizériák sürgősen megszüntendők. Mindkét felolvasónak a gyűlés köszönetét szavazott. A jövő évi gyűlés helyének megállapítását a gyűlés az elnök­ségre bízta. Több apróbb folyó ügy nyert még elintézést, majd a gyűlés végeztével a megjelent tagok nagy része társas ebédre gyűlt össze, (Szatmár.) .S. l .

Next

/
Thumbnails
Contents