Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1906-06-25 / 6. szám

tanügyi értesítő 3 vetkező felsőbb osztály tanítója (ki a növendékeket a jövő évben tanítani fogja) és a párhuzamos osztály ta­nítója jelenlétében és közreműködésével lefoiyó vizsgá­latra a mamák nem óhajtanak eljárni, mert az komoly vizsgálat lesz; azon olyan zöngeményeket nem fognak hallani; de ez a vizsgálat nem is való a nyilvánosság elé. Úgy nevelési szempontból, mint a szülők kárpótlására a most szokásban levő záróvizsgák helyett minél nagyobb számú gyermek nyilvános szerepeltetésével záró-ünnepélyt kell tartani, a vizsgái külsőség teljes megszüntetésével. És evvel a szülők nyernének. A tanévvégi vizsgálatokat pedig szakemberekből (elemi iskolai tanítókból) alakult bizottság ejtse meg. Énnek megoldása a nagyobb tanítótestületekben minden fennakadás és költség nélkül keresztül vihető. Kisebb is­koláknál, ahol csak 1—2—3 tanító van alkalmazva, a járási szakfelügyelet megoldásával hozandó kapcsolatba az iskolai évvégi vizsgálatok megtartása is. Ilyen helyeken a szakfelügyelő elnöklésével és a köri gyűlés által ki­küldött 2 tanító közreműködésével, kiknek némi díjat adna az állam, lehetne szakszerű vizsgálatokat tartani az elemi iskolákban. És ezzel az iskolaügy nyerne sokat. Ezek után a gondnoksági utasítás 90. §-ának mi­előbbi módosítását szükségesnek és elodázhatlannak tartjuk oly formán, hogy az elemi iskolai évzáró ünne­pélyek kötelezőek legyenek; a vizsgálatok pedig nagyobb tanítótesíiletekben az igazgató elnöklésével a megfelelő parallel osztály és a vizsgázó osztálynál egy fokkal ma­gasabb osztály tanítója (ki a vizsgázó osztály mostani növendékeit a jövő évben tanítani fogja) jelenlétében és közreműködésével folyjanak le (a nyilvánosság kizá­rásával) miről jegyzőkönyv veendő fel az igazgató, a vizsgáztató osztálytanító és a közreműködő két tanítótárs aláírásával. Az osztatlan és részben osztott iskolák évvégi viszgálatai a járási szakfelügyelő elnöklésével a köri gyű­léstől kiküldött két tag (tanító, tanítónő) közreműködé­sével tartassanak meg az előbbi feltételekkel. Ezekről is megfelelő jegyzőkönyv veendő fel. Ezen jegyzőkönvek a kir. tanfelügyelőséghez intézett évvégi jelentést helyet­tesítenék. És hisszük, ez a módosítás hasznára válnék az ügynek. w.

Next

/
Thumbnails
Contents