Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906-06-25 / 6. szám
2 tanügyi értesítő Azon intézkedés, hogy a népiskolás gyermek egész évi munkásságáról s gyűjtött ismereteiről a nagy nyilvánosság előtt számoljon be, a tanító munkássága és nevelési eredménye nyilvános számon kérésének célzatával, mely alkalommal egy laikus elnök jelöli meg a vizsgálati tárgyak sorrendjét és ő szólítja feleletre a tanulókat, kiknek szülei jelen vannak, már magában célszerűtlen, mert vizsgálatot csak szakember védethet, a vizsgálati tárgyak sorrendjét is csak szakember jelölheti meg és nyilvános beható vizsgálatot a szülők jelenlétében tartani nemcsak célszerűtlen, de egyenesen káros, sőt izctlen dolog. Ízetlen akkor is, ha ezen a „vizsgálaton“ minden gyermek lángeszűnek tűnik is fel, mert ez nem igaz és még Ízléstelenebb, ha gyermeke miatt a szülő a nagy nyilvánosság előtt megszégyenítésnek van kitéve. De a gondnoksági utasítás az ilyen megszégyenítés eshetőségének kizárása céljából az elnöknek tisztévé tette a gyermek fölszólítását, azonban a kérdések feltevésének és a tanulók útbaigazításának jogát már nem adta meg. Ezt a tanítóra bízza, ki minden igyekezetével azon van, hogy úgy és olyant kérdezzen a felszólított gyermektől, amit az a lehető legjobban tud. És el kell ismerni, hogy ezt igen okosan cselekszi. Sőt elitélendő volna az a tanító, a ki a nagy nyilvánosság előtt a megszégyenítés és megszegyenülés felé hajlana a vizsgálatoknak elnevezett évvégi hivatalosan kívánt handabandázáson. Ezt sem vizsgálatnak, sem záróünnepélynek tekinteni nem lehet. Ez handabandázás, melyből kötelességtudó tanító részt nem kér. Ezen változtatni kell és lehet is. Első kellék a vizsgálatnál a nyilvánosság kizárása; a második, hogy az a pedagógia követelményeinek megfeleljen. Az első követelménnyel azonnal végezhetünk. Az elemi iskolai vizsgákra a mamák majdnem teljes számmal azért járnak fel, mert gyönyörködni óhajtanak gyermekeik csengő-bongó feleleteiben, melyeket a tanító kérdéseinek elhangzása után oly feltartózhatatlanul, oly határozottsággal és merészen zöngenek el, ahogyan csak az elemi iskolai vizsgák alkalmával lehet zöngeni. Azonban — mondjuk — öt-hat és számosabb tagú testülettel ellátott elemi iskolában az igazgató elnöklésével, a kö-