Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906-05-25 / 5. szám
18 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ óvatlan pillanatban szemlét tartottam felette, gyönyörű tapasztalatra gyuladtam : topánkán és harisnyán kivül üdvözölhettem lábamat. Hiában volt estve, én bizony restellettem a dolgot: kerestem a gazdámat, hogy mihamarabb kereket oldhassak. Üthettem bottal a nyomát; megugrott a gonosz és nekem nem volt mit tenni, mint neki vágni az ismeretlennek, mert útja szállásom felé senkinek sem volt. Merre botorkáztam s milyen kellemes szórakozáson mentem keresztül, azt nem festem le, de annyit megemlítek, hogy az én válni készülő topánkám talpa a szatmárhegyi sárnak egy cuppanós csókjától örökre búcsút mondott gazdájának. Részemről tehát be volt fejezve a szüreti mulatság, nem mehettem sehova; de otthon sem dicsérhettem mezítláb az urat, mert a vendégek siirjen fordultak meg. Hamar rájöttem, hogy mit kell cselekedni, hiszen görbe országi ember vagyok és nem egyszer láttam, hogy az atyámfiai miként kötik a bocskort. Előkerítettem az álló szőlő kötöző spárgát s úgy körül abroncsoltam topánkámat, hogy akármelyik tót vagy oláh testvéremnek is becsületére vált volna. így dicsértem aztán egész nap az Istent, mígnem az első borszáilítmánnyal haza fuvaroztak. Hát az 1880. év szüretén nem ilyen, hanem olyan sár volt, hogy elnyeléssel fenyegette a bátor vakmerőket s én ezért nem óhajtottam vendégnek felcsapni és egy topánkát áldozatul hozni. Hanem rutul megjártam, mert én hozzám állított be vendégnek, még pedig elég szokatlan időben egy magasba törekvő egyén. Hogy ebbeli hajlamainak jelét adja, hát mindjárt a házpadján szállásolta el magát. Nem jött zavarba, hogy a háziak s közöttük a házi gazda is dacára, hogy itt-ott 4 óra, még mindig lustáskodnak. Szórakozott ahogy tudott. Nagy lurkó lehetett, mert azonnal a női nemre gondolt s hogy ezek munkáját megkönnyítse, a felterített fehérneműt igyekezett bemangurulni egy zsákba. Feltételezem ugyan felőle, hogy tisztelte a háziak nyugalmát, de mégis jelezni akarván dolgának elvégzését, türelmetlenségét és becses jelenlétét, a pad feljárójánál levő kürtő csövekbe úgy botlott bele, hogy ezzel aztán talpra állította az egész házat. Ez a zaj megrőkönyítelt egy cseppet, mert attól féltem, hogy hét derék hízómnál vizitel valaki, ügy tessék meggondolni, hogy ez olyan boldog világban volt, mikor a szegény tanítónak meg ilyenre is jutott, de ma gazdag legény ki ilyesmivel bir, hát vigye el aki akarja attól, én ugyan meg nem ijedek rajta és fel sem is kelek érette, mert nekem nincs. Akkor azonban talpra ugrottam s legelső gondom volt az utcaajtót — mit estve magam zártam be — megnézni nincs-e nyitva ? Az bizony nyitva volt s hízóim nem szokott helyőkön az an, kanem az udvaron kellemeztették magukat.
