Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906-04-25 / 4. szám
tanügyi értesítő 23 ezennel felhivom Cimet, hogy e kérdésnél a gondnoksági utasítás 90. §-ának a) pontjához, mely szerint az évzáró vizsgálat junius hó 15-dike előtt meg nem tartható s a községi iskolaszéki utasítás 34. §-ához szigorúan alkalmazkodjék s ezen rendelkezéstől eltérő javaslatot elém semmi szin alatt ne terjesszen. Egyben figyelmeztetem a gondnoksági utasítás 46. §-ának ama rendelkezésére is, hogy az ismétlő iskolában a szorgalomidőnek általában a mindennapi iskolával egyenlő időig kell tartania, minélfogva felhivom, hogy a vezetése alatt álló iskolában eme rendelkezésnek is érvényt szerezzen. Szatmár-Németi, 1906. április hó 20. Elmúlt idők emléke szállta meg lelkemet s az édes visszapillantás kellemes érzete azt súgja, hogy azoknak papírra vetése, ha valami nagy haszonnal nem is jár és érdekes tanulsággal nem végződik is: egy kis szánakozást és egy csendes mosolyt megér. Ez is valami és én elmondom érette. Igaz történetet mondok, aminek még ma is sok az élő tanúja, tehát kétség hozzá nem fér. Akkor történt, mikor a magyar e’emi iskolai tanügy még csak hajnalhasadását érte; mikor a közoktatásügyi költségvetés az egy millió forintnál tartott; mikor a segédtanítói állások nagy divata beütött és tenger fizetésűk mosás és ágyneműn meg világításon kívül 60 frt, no meg egy pár fejelés csizma volt; mikor a tanítóság még policia alá való volt. A csekély költségvetés mellett is, bár mérsékelt számban, és úgy félve, mégis jutott állami iskolák felállítására és a tanítók javadalmazására. Hogy ettől a javadalomtól, — mely nagyobb helyeken még 300 forint fizetést, 100 frt személyi pótlékot is kitett, — egyik tanító sem ment a falnak, az bizonyos ; de mézes madzagnak jó volt. Kezdtek az írás és olvasás mesterségével foglalkozó tanítóemberek a hivatalszolgákkal szemben a versennyel felhagyni; nem pályáztak a szénmérői, szertárnoki, mázsatiszti, adótiszti vagy segédszámtiszti állások elnyeréséért. Hagyták hadd boldoguljanak. És boldogúltak is. Jó magam vagyok tanúja, ki egy ülő helyemben tiz hivatal szolgának irtani meg tekintetes úrrá való előléptetését. A kir. tanfelügyelő liiv. távol. IV'iTJif. kir. s.-tanfelügyelő. «StÜ OTTHON. WtMm Első tanítói állomásom.