Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906-04-25 / 4. szám
24 tanügyi értesítő A tanítójelöltek, tanítók már megvoltak maszlagosítva. Szopogatták a mézes madzagot; vágyakoztak az ismeretlen után. Szebb és díszesebb valaminek látszott a képzőben oly szépen körül nyalt tanítói állás; halásztak utána. Magam is ott voltam a parton és horgomon akadt egy állami iskolai tanítóság. Én istenem _ mennyi ábránd és minő fantázia van egy fiatal ember fejében! Úgy körül cirkaimoztam én ezt a szerény tanítói állást, mint az ezeregy éjszakai meséket. Nem kellett már nekem az eddig viselt állásom, melynek jövedelme jól meghaladta a tanítói fizetést lévén 1 frt 50 kr. napidíjam. Igaz, hogy, mint akkor mondták, rangban a kefeseprü és köpőláda után következtem. Marasztottak, biztattak és ígérték, hogy rövidesen kineveztetnek segéd számtisztnek — hiszen magam tudhatom legjobban, hogy most már túrba jövök, mert a tiz szolga már nincs előttem — s szép állásom lesz, melyen haladhatok. Úgy tettem, mint a cigány: add meg uram Isten, de mindjárt most és mert nem tették, hát én mentem az ismeretlennek, mint vak a falnak. Csakhamar szép tapasztalatokat szereztem és két teljes napon át tartó utazásom alatt nagyon is ráértem kiszámítani, hogy ez a szükségképpeni szórakozás két egész havi fizetésemet megette s módot nyújtott azon is töprengenem, hogy hát én ezen két havi idő alatt miből kosztolok? Na de biztatott a közmondás, hogy ki a nyúlnak szállást ad s az égi madarakat táplálja, rólam sem felejtkezik meg. Fődolog, hogy tett helyre jutottam és felesküdt ember lettem. Áldott jó lelkű tanfelügyelőm meglepő szívélyességgel fogadott és olyan sok jó indulattal, annyi szeretettel és okos tanácsokkal ajánlotta figyelmembe iskolámat, hogy ez már magában véve is fél sikerrel biztatott. Boldog Isten! minő különbség akkor és ma között. Kol- dússág és mondhatni fejedelmi fény, semmi és minden. Gyönyörű kis állapotra jutottam és csak ekkor vettem észre mire való volt a sok jó tanács. Nem volt itt semmi, ami biztathatott és senki, aki a semmiből való teremtésben irányíthatott volna, magam pedig teljesen járatlan valék. Két tanítótársam már régen itt heteit, havait összedugott kézzel várva a sült galamb szájba repülését és engem. Midőn pedig a jövő teendő felől való beszélgetést velők megkezdettem, ezeknél is több volt a tanács, mint a kalács. Ki nem fogytak volna az így kell, úgy kellből. Ézzel azonban mire sem haladtunk. Eggyel tisztában voltunk, hogy tanítanunk kell. Éhez megvolt a négy fal és növendékek, egyéb semmi. Futottam a tanfelügyelőhöz, onnan a községi elöljárósághoz, hogy a tűrhetetlen állapoton változtassanak. A tanfelügyelő utasított, hogy addig zörgessek míg csak nem intézkednek. A községi elöljáróság tudta a szerződésben előirt kötelezettségét és nem mondta, hogy majd ha fagy, mert ez hamar bekövetkezhetett volna, lévén az idő december és nagy
