Tanügyi Értesítő, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1905-04-25 / 4. szám

TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 7 Közismereti tárgyak a gazdasági ismétlő-iskolában. Mint minden szakiskolának, úgy a gazdasági ismétlő-isko­lának is az a célja, hogy növendékeit jövő élethivatásukra nevelje. A gazdasági ismétlő-iskola a földmivelő kisgazdák szakiskolája, mely következéskópen töldmivelőket — és pedig minden kedvező körülményt kihasználni s ugyancsak — a gaz dálkodásra nézve — minden kedvezőtlen körülménnyel számolni tudó, okszerű gazdálkodásra törekvő földmivelőket — van hi­vatva nevelni. Hogy eme célját elérhesse, különösen a gazdaságtan isme­retanyaga az, mit növendékei között hirdet. A gazdasági ága- gon kivül természetesen tanít közismereti dolgokat is, de eze­ket csak mint segédtárgyakat kezeli s csak azért tanítja, hogy növendékeit a szaktárgyak széleskörű elsajátítására képeseb­bekké tegye s egyúttal szakismereteiket azokkal kiegészítse Eme állításomat az érvényben levő tanterv ide vonatkozó része meggyőzően igazolja. Lapozzuk csak végig figyelemmel a gazdasági ismétlő iskola tantervét. Belőle látni fogjuk, hogy a közismereti tárgyakból tanítás céljából csak azok vétettek fel, melyek az általános nópművoltsóg céljait leginkább szol­gálják, s melyek egyúttal a mezőgazdasággal kapcsolatosak s annak mintegy a kiegészítőjét képezik. Hogy aztán eme tár­gyak tanítását ki-ki hogy képes a közlendő gazdasági szakis­meretekkel kapcsolatba hozni és pedig úgy hogy azok egy­felől a gazdasági ismeretek alapköveit képezzék, másfelől pedig, hogy velők a növendékek szellemi szakkincsét a szó szoros értelmében egy teljes egésszé kiegészítsék, az kinek- kinek körültekintő tanítási eljárásától, mondjuk nevelői ügyes­ségétől függ. Hogy az egyes közismereti tárgyakból miket s azokat minő alakban és mérvben kell előadni, erre nézve az iskola tanítási terve ugyan közöl egy kevés utasítást, de az oly szűk szavú, hogy kizárólag annak az alapján végezve a köz­ismereti tárgyak tanítását, a gazdasági iskola különleges, célját elérni nem fogjuk. Pedig hát nézetem szerint a tanító ügyes­ségén kivül a siker egyik feltétele az, hogy egy olyan utasítás álljon a tanító rendelkezésére, mely őt nehéz feladatában biz­tosan tájékoztassa, s módszeres eljárásában kalauzolja. Ez, mint mondám, jelenleg még hiányzik.*) A használatban levő köz­ismereti dolgokat tárgyaló tankönyvben szintén nem támasz­kodhatunk, mert ezeknek egyike sem felel meg az iskola külön­leges céljának, jóllehet mindegyiket miniszteri jóváhagyás záradékolja. *) A közoktatásügyi tanács készíti. (Szerk.)

Next

/
Thumbnails
Contents