Tanügyi Értesítő, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1905-04-25 / 4. szám
8 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ Ezen hiányok pótlásáról a közoktatásügyi kormánynak kell gondoskodnia egy széleskörű utasítás és megfelelő tankönyvek mielőbbi kiadásával. Addig is azonban, mig ezeket nélkülöznünk kell, elmondom a következőkben abbeli véleményemet, hogy miként gondolom a közismereti tárgyak tanítását egyedül jónak, helyesnek s célra vezetőnek. S teszem ezt azon hő óhajtással, vajha vele csecsemőkorát élő szakoktatásunknak csak egy porszemnyi jó szolgálatot is tehetnék! Nézzük hát, melyek azok a közismereti tárgyak, melyek a minisztérium által kiadott tanterv értelmében tanítandók ! 1. Az olvasás, helyesírás és fogalmazás. — Eme tárgyak tanításának módja egy, az elemi iskolában tanultakéval. S miután az olvasás anyagát is helyesen je’öli meg a tanterv, éppen ezért eme tárggyal szükségtelen tovább foglalkoznom. Á tanterv hiányának pótlására nézve azonban, a fogalmazási gyakorlatokról szólva, meg kell jegyeznem, hogy ennek anyaga mindig a gyakorlati életből legyen merítve. Leírásokra, levelek Írására, hirdetésekre, szerződésekre mindig a gyakorlati életből vétessenek példák. Levelet irat a tanító pl. a gabonakereskedőhöz; hirdetést készíttet gyümölcsfa-csemeték, fajállatok stb. eladására; szerződést készíttet föld •— szőlővételhez, bizonyítványt irat béresgazda, cselédek stb. részére. 2. Földrajz. — Eme tárgynak anyaga — a tanterv szerint — általában véve az, mit az elemi iskola is tanít. Helyes, de aztán ne kizárólag csak az legyen! Mert ha csak az elemi iskolában tanultak rövid ismétlésére, s azok begyakorlására törekednék e tárgy tanítója, úgy gyümölcsöző munkát — meg kell vallanom — nem igen végezne. Eme szűk keretet okvetlenül ki kell bővítenie és pedig a földmives életviszonyaink szem előtt tartásával, általános mező- gazdasági tartalommal Amidőn pl. az egyes vidékek földrajzának tárgyalásához fog, ugyanakkor ezzel kapcsolatban ismertesse meg ama vidék jellemző gazdálkodási módját, annak okait, s mutasson rá, hogy a közvetett gazdálkodási formák helyesen vagy helytelenül vannak-e megválasztva. Ily módon kiegészítve vélem én helyesnek nemcsak a haza, de a külál.lamok földrajzának tanítását is. Az osztrák állam tartományainak természetesen szintén ilyen mederben történendő ismertetése mellett különösen súlyt kell fektetni ama viszony jellemzésére, mely közgazdasági tekintetben a két állam: Magyarország és Ausztria között jelenleg még fenáll. 2. Történelem — A miniszteri tanterv az anyagot megjelöli. A benne élői rótt minden egyes tételnek ismétlésszerű tanítása ellen nincs is kifogásom, sőt a haza iránt való meleg szeretet és lelkesedés felébresztése s ápolása céljából azt kivá-