Tanügyi Értesítő, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1905-04-25 / 4. szám
TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 9 loan szükségesnek is tartom. Hogy azonban történelmi tanításunk is teljesen megfeleljen a gazdasági ismétlő iskola különleges céljának, következésképen ebbeli oktatásunkat a mező- gazdaság történelmének főbb vonásokban való ismertetésével vélem kiegészitendőnek. így pl. a honfoglalásról szólva, visszapillantást lehet vetni Pannónia (a mai Dunántúl) hajdani virágzó mezőgazdaságára (a rómaiak uralma idejéből); a honfoglaló ősök általános gazdasági jellemzésére. Szent István királynál a földbirtoknak nagy-, közép- és kisbirtokra való felosztását, IV. Bélánál a tatárjárás után való birtokviszony-változásokat s a török hódoltság idejében beállott sanyarú gazdasági állapotokat, s azok okait okvetlenül meg kell ismertetni. Mária Terézia korának ismertetésénél meg lehet emlékezni az ősrégi viszonyok rendezéséről, urbáriumokról s általában hazánk újabb emelkedését célzó intézményekről. Széchenyi István és Kossuth Lajos működésének vázolásánál a legutóbbi nagyobb gazdasági újítások s azoknak a mai gazdasági életünk fejlődésére való hatását minden esetre szükséges megemlíteni. 4. Alkotmány tan. — A tantervben a tanítandó tételek helyesen vannak összeállítva. Mindezeknek ismerete a földmivelő emberekre nézve is elkerülhetetlenül szükséges. Tanítsuk hát a megjelölt tételeket minden kihagyás nélkül. De aztán eme tárgyba is vigyünk be új anyagot és pedig szintén mezőgazdaságit. Van ilyen elég, melyet igazán bűn volna nem tanítani. Pl. a mezőgazdasági és mezőrendőri törvények, munkástörvény, gazdasági munkás- és cseléd-segélypénztár stb. 5. Számtan és mértan. — Számtanból az elemi iskolában tanultakon kívül két új dolgot is felvett a miniszteri tanterv és pedig a gazdasági könyvvitelt s a váltó-ismeretet. Én a váltó tanítását elhagynám, de a gazdasági könyvvitelre annál nagyobb súlyt helyeznék. Különben e tárgy tanításánál a fődolog az, hogy kizárólag a földmives gyakorlati életéből vett példák szolgáljanak a különféle számmiveletek begyakorlására. Mértanból a leendő gazdálkodó embernek legszükségesebb ismeretek nyújtására szorítkozik a tanterv. Mindamellett, a felvett tételek közül a legfontosabbnak tartom a mérési- és terü- letszárnítási gyakorlatokat. Ezekre kell e tárgy tanítójának a legfontosabb súlyt helyezni, mert ezeknek ismerete földmivelő emberekre nézve valóban nélkülözhetetlen. ö. Természettudományi tárgyak. — Kétségtelen, hogy az összes'közismereti tárgyak közül épen a természettudományi tárgyak azok, melyek a legszorosabb kapcsolatban vannak a gazdaságtannal. Eme tárgyak valóban a legkitűnőbb eszközök a gazdaságtan szolgálatában. De nem úgy, a mint azokat a tanterv előírja ! A felsorolt tanítandó tételek között nem egy