Tanügyi Értesítő, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1905-02-25 / 2. szám

6

TANÜGYI ÉRTESÍTŐ

Tartolc: 3 tanitós iskola. Magyar lakos: 41. Német lakos : 77. Román lakos: 1.559.

Ez a statisztika is elég világosan tárja elénk a hazafias feladatot, mely a közigazgatás s különösen a szolgabiróságok támogatásával az uj állami iskolákra vár. Azonban tagadhatatlan, hogy az összeírásokban itt-ott a zsidókat németeknek jelzik és sok magyarnyelvűt (pl. Csengerbagoson is) valószínűleg románnak tüntettek föl, kik a vallást a nemzetiséggel tévesztik össze. Mily magasztos érzés költözik szivünkbe, mikor telepitett svábközségeink statisztikáját nézzük; ime : Kálmándon magyar: 837, német: 38. — Mérken magyar: 2.147, német: 14. Vállajon magyar: 2.192; német: semmi stb. Ezt teszi az iskola. (Szerk.)

A felmenő és osztályrendszerről.

Midőn a tanitóképezdébe léptünk és az előttünk még ismeretlen nemes gyümölcsöt a „nevelés tudományát“ országosan ismert igazgató tanárunk Arany szájú Szent Jánosként feltalálta: mondhatom, hogy a lelkesedés úgy áthatott bennünket, mint egyéb tudományért soha s a folytatását úgy vártuk, mint gyermekkorunkban a dajkameséket.

Úgy vezetett, hogy minél tovább haladtunk abban: annál jobban égett bennünk a vágy a cselekvés terére lépni, hogy a remekül megrajzolt és gyakorlatilag is bemutatott képek mintájára magunk alkossunk és majdan a vezetésünkre bízott növendék-seregből formáljunk példás gyermekeket és teremtsük meg az uj minta iskolákat.

Az idő sebes forgatagában erre nem sokáig kellett várnunk. Tanítókká lettünk s állásunk elfoglalása előtt már tervezgettünk, mit hogyan fogunk cselekedni, hogy iskolánk még azt is felülmúlja, hol ismereteinket s'.ereztük s magunkat gyakorlatilag úgy, a hogy kiképeztük.

Valóságos ideálisták lettünk; légvárakat építettünk s az álmok országában jártunk. Ámde a tündér álom, mint füst és pára oszlott szét, az ideálizmus hirtelen vált realizmussá és a valóság hamar vette le a hályogot szemünkről, hogy lássunk tisztán s gondolkozzunk saját fejünkkel.

Én uram, Istenem, mily gyorsan kellett megtapasztalnunk, hogy milyen tátongó ür van a gyakorlati és az elméleti tanítók között s mily óriási a különbség tanítani 30—40 jól kiválogatott aranyos, értelmes gyermeket, vagy kínlódni GO—80 vegyessel és köztük 30—40 lélekocsuval.

Bizony keserves volt e dolog, de azért nem csüggedtünk, mert már belénk lett oltva a munkakedv, a hajlandóság a cselekvésre. Fájt ugyan a csalódás, de nem ejtett kétségbe!