Tanügyi Értesítő, 1904 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1904-03-15 / 3. szám
tanügyi értesítő. 5 juk fel e benső világot is arra, hogy a hazaszeretet lapangó fogalmát életre keltsük s ha a dalokkal egyidejűleg még hazafias költeményeket is tanítunk, megfog gyökerezni a gyermek lelkében a hazaszeretet oly biztos alappal, amelyet bárminő ékes szavakkal sem sikerülne elérnünk. E nagy munkánkban segítségül kell vennünk hazánk földrajzi ismertetését, mert hazánknak, minden parányi, darab földjéhez egy-egy dicső hazafi, honleány emléke fűződik, kik az igazi hazaszeretet fényes példányképei. Neveljük a' gyermekekben az igazi jámborságot, a vallást, Istennek imádá- sát, végeredményben mindezek arra fognak vezetni, hogy a hazaszeretet ápoltuk, mert Isten iránti szeretet, hűség és engedelmesség a haza, iránti szeretetet hűséget és engedelmességet is magában foglalja. A hazafias érzelem fejlesztésének egyik legfőbb tényezője az ünnepély. Most, midőn a dicső, szabadságot termő márcziusi napok levegője illatot, fényt keltenek széles ez országban, midőn mindenütt, megérdemelt kegyelettel ünnepük a szabadságot hirdető márciusi ifjaknak, a 48-as szabadsághösöknek örök- életü emlékét, örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy pár szóval a hazafias ünnepélyek lelket nemesítő és tanító hatásáról megemlékezve mintegy ezzel is le- rójjuk a kegyelet adóját, melylyel tartozik minden magyar márczius Idusának. Előbb azt mondottam, hogy semmi sem hat jobban a gyermek érzelemvilágára, mint a dal és költemény. Ez a kettő ünnepély körébe vonva, melyet hazánk nagyjainak emlékére rendezünk, mennyivel inkább belevésödik a gyermek leikébe s mennyivel inkább követi a jó példát, ha oly keretben mutatjuk azt be, melynek szépsége, lélekemelő volta a gyermek lelkét jövőre kiható erővel ragadják meg. Soha sem feledkezhetünk meg s természetesen elsősorban, — a saját kötelességünkről, amely megtiltja nekünk, hogy máskép érezzünk, máskép gondolkozzunk, mint a hogyan a gyermekeket neveljük. Mitsem ér, ha saját magunk nem vagyunk áthatva a hazaszeretet szent érzelmétől, ha tetteink — és ezek a gyermekók szellemi világát mindig jobban és élénkebben foglalkoztatják, mint bárminő ékes szavak, — éppen azt mutatják, hogy mi nem tiszteljük a törvényeket, s általában, hogy mi nem a haza jólétén fáradozunk, hanem ellenkezőleg annak romlására törekszünk. Mert nekünk kell igazi hazafiaknak és honleányoknak lennünk minden érzelmünkben, minden cselekedetünkben, mert lépten nyomon nekünk teszik szent és legfőbb kötelességünkké, hogy: neveljünk jó hazafiakat és honleányokat! B. J. A szakfelügyelet kérdéséhez. T. Értekezlet 1 — megszomorodott szívvel nvulok e régóta hangoztatott kérdés tárgyalásához, mivel én abban a hiedelemben vagyok, hogy a t. értekezlet tagjai közt alig lesz valaki, aki a szóban levő tárgyra vonatkozólag vélem egy véleményen legyen. Az nem bánt, ha nézetemet senki nem fogja osztani, de az kellemesen érintene, ha többen lennének, kik azt sokszoroznák. Hogy pedig ilyen kedvezőtlen kilátások közt sem vonultam vissza a magam különleges véleményével, annak megvan a maga főbenjáró oka. Mindnyájunk közös tudomása szerint ugyanis a beregszázi harangozó, midőn a toronyból esett lefelé, azt a kijelentést tette, hogy „aki útban van, annak menni kell igy ennek az én értekezésemnek is, ha már egyszer kötelező Ígéretet tettem, megkellett születni, el is kell hangzania, még akkor is, ha a mint sejtem, kiáltó szó lenne a pusztában. Némi vigasztalást Ígért azonban nekem az, hogy bár az említett harangozó régen meghalt s a mai kicsinyes világ gyermekei közül alig akad valaki, ki az általa választott gyors utazás módját egy jobb hazába való átköltözés alkalmával igénybe venné, de emlékezetét fenntartja az a közmondás, amit az imént szerencsés voltam felemlíthetni; igy engem is táplál a reménység, hogy az én különleges felfogásain esetleg versenyre kél a megélhetésben, a megállhatásban, a fennmaradásban azzal a másik, sokak. által
