Tanügyi Értesítő, 1904 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1904-02-15 / 2. szám
tanügyi értesítő. 3 hagynod az édes népdal üde hangját, mely a fonókból, fosztóból, kukoricza- hántásból füledbe cseng; nem szabad veszni hagynod a népmeséknek bűuös világát, mely a földi nyomorúságot egy eddig ismeretlen boldog világgá varázsolja át, melyben minden csupa ragyo- gós szivárvány, fényes napsugár, üde harmat; nem szabad veszni hagynod azt az ősi humort, bölcseletet, mely talán még Ázsiából, vagy a Fekete tenger partjairól szól hozzád : nem, mert ezek nagy nemzeti kincsok, s ezeknek te vagy őre. Figyelmednek, gondosságodnak ki kell terjedni azokra a helyekre is, melyeket én talán leghívebben a nép s z a- Ionjainak neveznék s melyek nem egyebek, mint az előbb felsorolt összejövetelek : a fonó, fosztó stb. Vigyáznod kell az egyszerű nép egyszerű, de tiszta erkölcsére, mert tudnod kell, hogy: „Minden ország és nemzet támasza és talpköve a tiszta erkölcs, mely, ha megvész, Róma ledől s rab- igába görbéd.“ S nemcsak Róma, hanem édes hazád és nemzeted is. íme, a kis fonó egész nemzeti ügy- gyé nőtt,! vagy talán csak én látom annak ? Leltet; de én is a nép gyermeke vagyok, a magyar népé, melynek talán nincs párja az egész földön s nem tudnám elviselni, ha lelke megromlanék. S azt hiszem, hogy egy magyar tanitó s egy magyar pap se ! Azonban nehéz dolog az népem leikéhez hozzáférkőzni, talán azért, mert igen sokat szenvedett s annak emléke még visszarezg lelkében. Talán azért, mert ártatlan együgyiiségében szégyenlené magát, ha kapatos ember lenne hallgatója, figyelője annak a sok kincsnek, mely úgy terem lelkében, mint a mezőn az illatos ibolya. Talán egyik, talán mind a kettő. Bármily nehéz is az ut, melyen a nép szalonjaiba bejuthatunk s az otttör- ténendökben legalább közvetve részt vehetünk, a nemes munkától nem szabad visszariadnunk s meg kell kisérlc- nünk a bemenetelt. A fonót nevezem én valójában a nép szalonjának, nemcsak azért, mert zárt helyeken történik, nemcsak azért, mert az összes ilyen társas összejövetelek között a legtovább tart, hanem azért különösen, mert itt szokott a legnagyobb társaság összegyűlni, hol ifjak, öregek, sőt serdültebb gyermekek is részt vehetnek ; ez van tehát a nép kedélyvilágára, erkölcsi életére a legnagyobb hatással. A fosztok, szüret (a hol szőllő van), kukoriczatörés, fosztás, aratás, kaszálás, gyűjtés és még sok más, mind olyan helyek, hol a népdal, mese, tréfás, gúnyoló mondókák, feladványok stb. születnek s azért figyelmünket a legnagyobb mértékben megérdemlik ezek is; de ha a fonóhoz fűzött kérdéseket helyesen megoldottam, akkor a többiekkel külön-külön fölösleges lenne foglalkoznom, mert hisz a módszer, az eljárás és kivitel is teljesen azonos. Mint már említettem, a nagy kérdés megoldása reánk tanítókra és papokra vár, mert mi vagyunk a néppel legköz- vetetlenebb érintkezésben, mi ismerjük gondolkozásmódját és lelkiszükségletét a legjobban. A mi kezünk benyúlhat a fonóba is, de vigyázzunk, hogy észre ne vegyék a czélzatosságot, mert akkor könnyen kudarezot vallhatunk. A fonóba nem léphetünk be, hogy ott dirigáljuk a szereplő személyeket, vagy hogy hallgatónak álljunk be, mert mindkét esetben elrontanék dolgunkat. Mint rendezőt, nem tűrnének meg ; mint hallgató előtt pedig bezárulna az a csodálatos misztérium, moly csak önmagának s a hozzája hasonlóknak nyílik meg egész őszinteségében és bájos egyszerűségében. Más utat kell tehát választanunk. Én sokat gondolkoztam e tárgyról s arra meggyőződésre jutottam, hegy a következő módozatok szerint meg lehetne közelíteni s talán el is lehetne érni a czélt: 1. Alakítson a tanitó, pap az ifjak- ból, leányokból és férfiakból vegyeshangu dalárdát, melynek a nemzet két imadalán, a szózaton és himnuszon kívül tanítsa meg a legszebb, értem a régi és egyszerű magyar népdalokat. Ne hanyagolja el ezek mellett azokat sem, melyek ott, abban a helységben, avagy vidéken a nép ajkán termettek szövegestől, dallamostól, sőt ezeket tegye első helyre.
