B. Stenge Csaba (szerk.): Tanulmányok Tatabánya történetéből I. - Tatabányai Levéltári Füzetek 17. (Tatabánya, 2017)
A Magyar Általános Kőszénbánya Rt. újjászervezése és államosítása 1945–1948
zását. Míg addig a gyártók a megrendelésekkel együtt 40-50%-os előleget kaptak, ettől kezdve mellőzték a készpénzfizetést, és a jóvátételi szállítások ellenértékét zárolt számlára utalta a Jóvátételi Hivatal. Ezzel lehetetlenné tették, hogy a magánvállalatok a jóvátételi megrendelések ellenértékével maguk gazdálkodjanak. A vállalkozási lehetőségeik így tovább szűkültek.39 1946 júliusában pedig a MÁK Rt. és a Magyar Általános Hitelbank érdekeltségébe tartozó Urikány-Zsilvölgyi Magyar Kőszénbánya Rt. petrozsényi bányái (Dél-Erdély, Románia) kerültek át szovjet tulajdonba egy nemzetközi megegyezés keretében.40 A szénbányák dolgozói pedig ugyanakkor nem éreztek semmilyen változást a hétköznapjaikban, a fentebb ismertetett problémáik továbbra sem oldódtak meg. Az állami kezelésbevételt követően folytatódtak a tárgyalások a végleges államosítási törvény kidolgozása érdekében. Azonban több probléma is felmerült. Az Iparügyi Minisztériumban már 1945. december 13-án készítettek egy feljegyzést, mely arról számolt be, hogy milyen nehézségek várhatók a tatabányai ipartelepen akkor, ha csak az ottani szénbányákat államosítják a többi üzem nélkül. A feljegyzés szerint ebben az esetben az ipartelep munkásainak egy része az állam, másik része a MÁK Rt. szolgálatában állna. Ez a helyzet pedig nem tartható fenn sokáig, ugyanis így a munkáslakótelepeket is el kellene határolni egymástól, ami lehetetlen feladat. Ez az állapot ráadásul rendkívül szoros együttműködést követelne az állami üzemek, valamint a MÁK Rt. tulajdonában maradt üzemek között.41 A MÁK Rt. vezetése a többi régi tulajdonoshoz hasonlóan természetesen minden tőle telhetőt elkövetett az állami kezelésbevétel, illetve az államosítás megakadályozása ellen. Az igazgatóság sérelmezte többek között, hogy az állami kezelés a tulajdonos számláját terhelte, ezért az ügyben a Gyáriparosok Országos Szövetségéhez és a Magyar Bánya- és Kohóvállalatok Egyesülete útján Bán Antal miniszterhez és Tildy Zoltán miniszterelnökhöz fordultak.42 A MÁK Rt. svájci alelnöke Monod René pedig 1946 februárjában a külföldi részvényesek nevében tiltakozott a társulat államosítása ellen a miniszterelnöki széket frissen elfoglaló Nagy Ferencnél. Eredményt természetesen már csak azért sem érhetett el, mert ekkoriban Svájc és Magyarország között nem volt diplomáciai kapcsolat, így csupán magánemberként emelhetett panaszt.43 A szénbányák végleges államosításáról szóló törvényjavaslatot végül 1946. május 25-én fogadta el a nemzetgyűlés és június 26-án lépett hatályba. Az 1946: XIII. te. értel39 Pető-Szakács (1985) 80. o. 40 Pető-Szakács (1985) 22. o. 41 Gyüszi (2007) 264. o. 42 A Gyáriparosok Országos Szövetsége, röviden GYOSZ a magyar nagyiparosok érdekvédelmi szervezete volt, mely 1902-ben alakult idősebb Chorin Ferenc, a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. vezérigazgatójának kezdeményezésére. Kötelékébe tartoztak munkáltatók iparági egyesületei, mint például a fentebb említett Magyar Bánya- és Kohóvállalatok Egyesülete is. Ezenkívül szakmai szakosztályokkal és vidéki fiókokkal is rendelkezett, lapja a Magyar Gyáripar volt. 1948-ban a 100 főnél több alkalmazottat foglalkoztató vállalatok államosítását követően feloszlott. Bán II. (1989) 25. o.: Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége címszó. 43 Erdmann-Pető (1977) 63. o. 18
