B. Stenge Csaba: A megtorlás Tatabányán. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő főbb tatabányai perek - Tatabányai Levéltári Füzetek 15. (Tatabánya, 2017)

III. Lados István és társai pere - III/2. Lados István és társai elsőfokú ítélet

Bencze László XVIII. r. vádlott bűnösségét a kihallgatása megkezdésekor nem ismerte el. A kihallgatása végén beismerte, hogy a tárgyalás alá vett bűncselekményekben bűnös, amelyet őszintén megbánt.

Beismerte, hogy a rendőrruhát valóban ellopta, de akkor azt hitte, hogy ez nem bűncselekmény. A bíróságtól kapott felvilágosítás után beismerte, hogy bűncselekményt követett el, a ruhát nem vitte vissza, azt a házkutatás során találták meg nála.

Beismerte azt is, hogymint nemzetőr kapott egy puskát hozzávaló lőszerrel, amit elcserélt egy géppisztollyal, amit elrejtett. Beismerte azt is, hogy volt két db. kézigránátja, hogy az egyik erdőrészben elrejtett fegyverek közül haza is vitt egy darabot. Beismerte, hogy két este állott őrségben, azonban előadása szerint nem volt nála fegyver, hanem csak csákány. Több tény szempontjából eltért a nyomozati vallomásától. Védekezésül arra hivatkozott, hogy a rendőrségen kegyetlenül megverték, ezért volt kénytelen a valóságnak meg nem felelő vallomást tenni. Az ügyészség előtt tett vallomását is valótlanul tette meg, mert kényszerhelyzetben volt.- E védekezés tekintetében a népbíróság korábban kifejtett álláspontjára utal. Vádlott nem hivatkozott arra, hogy miben állott az ügyészség előtti kényszerhelyzete, így nem hivatkozott arra sem, hogy a pótnyomozástól való félelme miatt tette valótlan vallomást, de előadásából azt a következtetést lehetett levonni, hogy az ügyész alkalmazott vele szemben valamilyen fenyegetést, amit akként fejezett ki, hogy az ügyésznek is megmondja, hogy mit mondott neki. Az ilyen értelmű védekezés magában hordja annak valótlan voltát, amelyre nézve a népbíróság a fentiek során már több ízben kitért.

Az őrségben állásával kapcsolatban azzal védekezett, hogy kiállt őrségbe, mert a többiek is csinálták, ha senki sem állott volna ki, úgy az ő kiállása is elmaradt volna.- Az ilyen tartalmú védekezés bővebb indokolásra nem szorul, mert ez a bűnössége kérdését érdemben nem érintheti, büntethetőséget kizáró okot nem eredményezhet.- Védekezésének egy másik helyén így fejezte ki magát: „én a többiek után mentem, ha ők rosszat cselekedtek, akkor én is rosszat tettem.”

Az ellentmondásokban bővelkedő vallomásai közül a rendőrségi és az ügyészség előtt tett vallomása érdemelt hitelt és a tárgyaláson elhangzott vallomásából azok a részletek, amelyek az említett vallomásokkal egyeztek.

A nyomozati és az ügyészségi vallomása során elismerte vádlott azt is, hogy részt vett az 1956. december hó 7-iki pártház elleni tüntetésben. Beismerte azt is, hogy ott a tömeggel együtt ő is kiabálta, hogy ameddig az oroszok ki nem mennek, addig nem dolgoznak. A tárgyaláson ettől a vallomásától eltért, s csak annyit vallott, tudott a pártház elleni tüntetésről, látta amikor jöttek a szovjet páncélosok, nagy volt a tömeg és a kiabálás, ő azonban nem kiabált. Ügy adta tehát elő a dolgot, mintha neki abban nem lett volna semmi része. Ez a vallomás módosítás ugyanolyan értékítélet alá került, mint amilyen nézetet vallott a népbíróság a pótnyomozással kapcsolatban előterjesztett védekezéssel. Ennek a védekezésnek a lehetetlen voltát

380