B. Stenge Csaba: A megtorlás Tatabányán. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő főbb tatabányai perek - Tatabányai Levéltári Füzetek 15. (Tatabánya, 2017)
III. Lados István és társai pere - III/1. Lados István és társai pere tárgyalási jegyzőkönyvek
nincs, illetve Germán mondta, hogy nincs. Germánnak erre azt felelte Lados, hogy ez nem magyar emberhez illő. Germán: elnök kérdésére előadom, hogy Lados azt mondta: azért állnak őrséget, nehogy elvigyék a fiatalokat. Tanú: erre határozottan nem emlékszem. Nekem Lados nem adott semmiféle tanácsot, hanem azt mondta, hogy másnap délelőtt fél egy órakor jelentkezzem nála, hogy az őrséget megbeszéljük. Elnök kérdésére: azt is mondta Lados, azért menjek el hozzájuk, hogy megbeszéljük mit csináltunk. Én azután nem mentem el. Nem emlékszem, hogy Lados említette volna, hogy csináljunk lövöldözést. Germán: Lados azt mondta. Azt is mondta, hogy azért menjünk el hozzá másnap, hogy beszámoljunk arról, hogy mit csináltunk. Tanú: Később délután aztán Ditrich Antallal találkoztunk, aki elmondta, hogy ő is beszélt Ladossal. Ő vett azután rá bennünket, hogy menjünk el a lakására. Mondta, hogy Lados azt mondta neki, hogy csináljunk valami őrséget mi is. Lényegében azonban bennünket Ditrich vett bennünket arra, hogy elmenjünk az állomásra. Le akartuk fegyverezni a rendőröket, azonban ez nem sikerült. Ditrich vetette fel azt, hogy a rendőröket fegyverezzük le, mert nem volt fegyverünk. Ladossal kb. délután 1-2 óra körül találkoztunk, a Hunyadi laktanyáig kísértük el. Nem emlékszem, hogy oda bement volna. Nem emlékszem, hogy szó lett volna arról: le kell kötnünk a rendőröket, ezért kell lövöldöznünk. Lados: Én elmondtam tanúnak, hogy a VI-os telepen őrséget szerveztünk, nehogy elvigyék a fiatalokat. Tanú vallomása igaz. Tanú egyebet előadni nem tud. 1.1 Gál István [...] igazgató. A Tatabányai Szénbányászati Tröszt igazgatója vagyok. Lados vádlottat igen közelről ismerem, kb. 1952. óta. Legutóbb a XV/b aknán volt vájár. Évek óta az egyik legjobb munkás Tatabányán. Szorgalmas, józanéletű ember, nem iszik. Arról volt híres, hogy duplán termelt. Kiváló, kimagasló szorgalmú ember volt. Jól keresett, és megelégedett embernek tartottam. Úgy gondoltam, hogy beilleszkedett a rendszerbe. Olyan ember volt, aki a lapátjára még külön pántot tetetett, hogy még több szenet tudjon a bányászlapátra felrakni. Olyan erővel dolgozott, hogy mindenki elé példaként lehet állítani. Engemet elmozdítottak az ellenforradalom alatt az állásomból. Nagyon csodálkoztam, amikor meghallottam december elején, hogy Lados is belekeveredett az ellenforradalomba. Akartam vele beszélni, hiszen együtt jártunk horgászni, és így közelebb voltunk egymáshoz, mint más dolgozóval. Sajnos azonban nem tudtam vele beszélni. December 10-15. között lehetett, hogy felkeresett Budapesten a lakásomon. Kérdeztem tőle: mit keres maga a tüntetők között? Igen primitív választ kaptam: azért vesz részt, mert deportálni akarják az embereket és ő ezt meg 317