B. Stenge Csaba: A megtorlás Tatabányán. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő főbb tatabányai perek - Tatabányai Levéltári Füzetek 15. (Tatabánya, 2017)
III. Lados István és társai pere - III/1. Lados István és társai pere tárgyalási jegyzőkönyvek
Először december 10-én lőttem fegyverrel. Előtte nem használtam. Nem csináltunk próbalövést. Volt összesen egy szálfegyverem, egy TT pisztolyom, majd egy géppisztolyom, és egy ívtáram, amit Takács adott az utcán, és 10 percig volt a kezemben. Azt nem tudom, hogy azokkal a fegyverekkel mi lett, amelyeket apám tőlem elkobozott. A vadászat az én, és Tóth Laci ötlete volt. Arra nem gondoltunk, hogy vadászás közben mást is lőhetünk, aki esetleg az erdőben járkál. Fehérék WC-jéből elővett fegyvert édesapám eldobta, de hogy hová, azt nem tudom. Bencze László mondta, hogy a hegyen vannak puskák és lőszerek. Ezen a napon egész nap csavarogtunk az erdőben, és mire hazajöttünk, már fáradt voltam, és a golyószórókat otthagytuk. Őrségben házunk előtt álltam fegyvertelenül. Addig volt csak fegyver nálam, amíg a barátom elment WC-re. Én veszélyben nem voltam, nem fenyegetett meg senki. Az őrség célja az volt, hogy a fiatalokat el ne vigyék. Én nem tudok felsorolni egyet sem azok közül, akiket elvittek. Ilyen hírek jártak a telepen, hogy vittek el embereket. Nem tudtuk ellenőrizni ezeknek a híreknek a valódiságát. Fegyvert én vadászatra tartogattam, gondoltam, kiszórakozhatjuk magunkat. Én nem voltam tűzharcban. Ügyészi kérdésre: Én 9-én voltam először kint őrségben. Másodszor 10-én voltam, amikor vadászatból hazajöttünk. Béna Barnabás: Én nem ástam el a kertjükbe a fegyveremet. Belép Mahinvák Tenő XVII, r. vádlott: A vádat megértettem, bűnösségem elismerem. Édesapám bányász volt, 1951-ben halt meg. Szüleim vagyontalanok voltak. Én is az vagyok. Öten voltunk testvérek, ezek közül egy nővérem él, aki egy gyári munkásnak a felesége. Egy gyermekem van, kinek tartásáról gondoskodom. Feleségemtől külön élek négy éve. 6 elemit végeztem 1934-ben. Utána otthon voltam a szüleim házánál 16-17 éves koromig. Ezután kezdtem el dolgozni az üveggyárban, majd 1938-ban a salgótarjáni szénbányászatnál. 1951-ben Tatabányára kerültem. Itt elítéltek izgatásért 10 hónapra, és büntetésem letöltése után újra visszamentem Salgótarjánba, és ott voltam 1954-ig. Ekkor újból Tatabányára jöttem, és itt voltam 1956. decemberéig, amikor is újból visszakerültem Salgótarjánba, és ott dolgoztam legutoljára mint vájár. Havi keresetem 3000 Ft körül volt. Feleségem is munkáscsaládból származik. Katonai szolgálatot 1943-ban teljesítettem. Fronton is voltam, és 1945-ben estem fogságba. Az orosz fogságból 1945. augusztus 20-án tértem haza. [...] 1952 májusában ítélt el 10 hónapi börtönre az esztergomi megyei bíróság, mert 16 órát dolgoztunk a bányában, és ekkor egy fél marék káposztát adtak enni. Erre én azt mondtam, hogy egye meg Rákosi a káposztát, a bányásznak hús kell. Ezért ítéltek el 10 hónapra. Politikai pártnak 1947-ig voltam tagja, mégpedig a szoc. dem. pártnak, de mivel be voltam csukva, és büntetett előéletű voltam, nem kerülhettem vissza, ki lettem zárva. 268
